Irodalmi Szemle, 2016
2016/2 - KÁRPATALJA - Berniczky Éva: Boszorkánykonyha retró (novella) / KÁRPATALJA
ICARPATAL3A teljesen nyoma veszett, hoi csipkesre valtott. Szakaszonkent le kellett evickelniink az ut helyen tatongo arokba, vegigbukdacsolni rajta, majd a vegen felkaszalddni az ut folytatasara. A kihagyasok gerjesztette izgalmat azonban folyamatosan atminositette a termeszet. A faluba vezeto utolso szakasz letaglozoan felelmetesnek tunt. Fejiink folott nyomasztoan zartak ossze a fak, azt sugallva, ki itt elhalad, erzeketleniil nem menekulhet. Ha beborul az eg, ha nem, ezen a reszen a szin minden koriilmenyek kozott teatralisan besotetedik. Valahol rank var baratsagos kunyhojaban a Baba-Jaga, a vasorru, a gonosz boszi vagy dreganyank, es nekiink ki kell allnunk a probajat. Belecsoppentiink a lenyugozo kornyezetbe, amely nem eppen valosagbarat, egyszerubb mesekent kezelni. Mintha rendelesre tortent volna, egymas utan bukkantak eld szereploink. Hirtelenszoke, csodalkozo tekintetri legbol kapott gyerekek. Kedvezett nekik az idojaras, szemerkelt az eso, hat porogtek elenk az alacsonyan szallo felhokbol. Nehez gumicsizmaik huztak le konnyed vezna alakjukat a magasbol. Hiaba kapaszkodtak a sziirkesfeher gomolygasba, semmi sem menthette meg oket letezesiiktdl. A fahazak eresze ala rakott dezsakban lassan szaporodott az eso foldslege. Megallapitottam, hogy egyelore nem eleg a furdozeshez. Tovabb vittem Juditot Lumsorira. Beletelepedtiink az asvanyvizzel megtdltdtt ezerliteres iistbe, alank gyujtottak. Nem neztiik meg a homerdt, olyan 45 tokos lehetett a viz. Amikor megelegeltiik a forrosagot, szedelegve masztunk ki belole. Par lepesre folyt a patak. Annak ellenere, hogy imbolyogva lepdeltiink a koveken, pillanatok alatt a kozelebe jutottunk. A testiink feheren parolgott. Ilyenkor barmi megtortenhet. Isten tudja, mive valtozunk. Szinte hallottuk boriink sistergeset, amikor elmeriiltiink a jeges csobogasban. Aztan megsem tortent tobb annal, mint hogy a hideg visszauzott oda, ahonnan kimenekiiltunk, vacogva szedelegtiink vissza a forrosagba. A fejem kitisztult, egyre elesebben jelent meg eldttem az egykori kep, elfertimk mindannyian ebben a jokora iistben. Figyelmeztettem Juditot, hamarosan borzongani fog. Lattam rajta, nem hiszi, ebben a boszorkanykonyhaban kizart. Mindjart esik. Talalnom kell egy bekat, dtlott tel bennem. Meg mertem volna eskiidni, hogy valaki figyel benniinket. Gyanakodva kemleltem az eget. Es nem azert, mert onnan vartam segitseget. Eppen ellenkezoleg. Azzal a lelki nyugalommal vihettem vissza Juditot az idoben, hogy a deja vu szerint nem eshet baja. Most ketten vagyunk, kdromviragszirmok, kamilla, kakukkfu azik kdriilottunk. Akkor regen harman ultiink a langyos vizben. Esziink agaban sem volt a felhok jarasat kovetni. Megis, mintha kenyeztetesiinkre, lagy esok hulltak akkoriban. Eppen annyi, amennyibol az egesz napos bohockodasra futotta. Persze addig se maradtunk szorakozas nelkiil, amig az eresz ala keszitett horpadt plehkad megtelt, onfeledten ugraltunk a meleg pocsolyakban. Masnap, harmadnap, negyednap, egeszen addig, amig az esoviz be nem nyakosodott, szine sotetzoldre nem valtott, harman ultiink a nagy sziirke plehkadban, harom beka. A negyediket, az igazi varangyost mindig Lizus szerezte valahonnan. Erosen szoritotta a markaban, egyaltalan nem felt tole. Ari irigyelte a batorsagaert, en ellenkezoleg, eppen ezert ragaszkodtam hozza, megatalkodott kemenysegeert. Mit nyafogtok, nyulszivu nyavalyasok, nyomta az orrunk ele a barna szinu, sziirkes foltos varangyot. Es ha nem undorodtunk volna elegge a testet rondito olajzold szemdlcsoktdl, baratnonk meg sugott is valamit a bekanak.
