Irodalmi Szemle, 2016
2016/2 - KÁRPATALJA - Berniczky Éva: Boszorkánykonyha retró (novella) / KÁRPATALJA
kArpAtalda Az meg az utasitasat kovetve azonnal engedelmeskedett. A Lizus tenyeren egyensulyozva bevetette leghatasosabb triikkjet. Hatalmasra felfuvodott, veszesen kozelitett felenk a fejevel, rusnya teste eldre-hatra himbalozott. Mikozben notton-nott, idomarja hangosan nevetett. Mire mi ketten fejiinket vesztve menekultiink a plehkadbol. Az en ijedsegem hamar elparolgott, par perc mulva visszacsusztam a selymes vizbe melegedni. Vacogtam, kekiilt az ajkam, de valojaban sosem haragudtam Lizusra. Ari persze ilyenkor duzzogva fakepnel hagyott benniinket. Foleg azert, mert latta rajtam, kepzeletben en is ott szorongatom ujjaim kozott azt az ocsmany szerzetet. Raj ott, hogy kimondhatatlanul vagyom a folenyre, amely kioltja az undort. Utolag mar ugy gondolom, foleg emiatt cuppogott el olyan diihosen. Akkor nem is sejtettem, hogy ilyen a feltekenyseg. Bekaformaju. Es eszembe se jutott, hogy Lizus keze veszelybe keriilhet miattam. Azon a napon is harmasban jatszottunk. Lizus arra probalt megtanitani benniinket, hogyan kell egy kezzel fogni, elkapni a kemeny labdat. Mintha vasgolyot csippentett volna fel a foldrol magneses ujjbdgyeivel, ugy emelte fel, de igazan szakszeruen szerezte meg a labdat akar repteben is. Csodalattal kovettem mozdulatait, igyekeztem kifigyelni magabiztos fogasainak a csinjat-binjat, amint formas hosszu ujjai az elettelen borhoz tapadtak. Amikor Arira lestem, hogy hatha egyiitt lelkesedhetiink, vegigfutott a hatamon a hideg. Melybarna tekinteteben megjelent, mit lat. Valosaggal hatrarettentem a felelmetes poktol. Csakhogy undorito labai nem a labdat ragadtak meg, hanem engem, Ari szembogara nem engedett. Korbefont, belem eresztette merget. Megbenitott, a foldbe gyokerezett a labam. Aztan Lizus, eszre sem veve, mi tortenik eppen velunk, eroszakosan megragadta a grabancomat, kiszakitott a reviiletbol, es mar vonszolt is vegig az udvaron a verandajuk iranyaba. Talan tehettem volna valamit, talan megakadalyozhattam volna azt, ami nem sokkal ezutan tortent. De szotlanul hagytam, hogy megint a kekszemu barna lany dontese szerint folytassuk a jatszmat. Kovettiik a konyhajukba Arival egyiitt, ahova fankert sorakoztatott be a kendovel letakart feher zomancos tai ele. Lizus anyja abbahagyta a vasalast, varjatok, lanyok, hozok nektek hozza hecsedlilekvart, kiabalta a kamrabol. Tulsagosan sokaig maradt ott. Mi pedig tiirelmetlensegiinkben kergetozni kezdtiink a forrosagot onto asztal koriil. Lelogott rola az dssze-vissza perzselt vasalopokroc, hozzank-hozzank ert. A fogocskazas keltette legmozgas mind erosebben terelte felenk a felallitott vasalo tiizet. Megvagy, kaptam el Lizust. Hatulrol kulcsoltam at karjaimmal, elegedetten magamhoz oleltem, nem szabadulhatott. Tenyeret megadoan az asztalra fektette. Gyoztel, lihegte, formas hosszu ujjai hozzatapadtak a meg langyos vasalopokrochoz. Egyetlen villanasig elveztem gyozelmemet. A masodik pillanatban veldtrazo iivoltes torte szet a nyarat, a vetelkedes haromszoget. Az egett bor es hus szaga majd mindent kitorolt emlekezetembol. Alig emlekszem valamire abbol, ami azutan kovetkezett. Nem lattam a vasalot, mikor es hogyan keriilt a kozeliinkbe, zuhant es ragadt ra Lizus kezfejere. Es nem is hallottam semmit, kiveve az orditast, az visszhangzott a fejemben napokig, talan hetekig, honapokig. Elontott a tehetetlenseg, Ari ram szegezodo melybarna tekintete orokre megbabonazott. Futkarozas kozben kibomlott aranyszoke haja, angyali area erzeketlen es rezzenestelen maradt. Megillette az artatlansag velelme. Soha senki nem meselte el azota sem a szerencset-
