Irodalmi Szemle, 2016
2016/2 - KÁRPATALJA - Popovics Demeter: A bosszúság (novella, Kercsa Igor fordítása) / KÁRPATALJA
kArpAtalda Akkoriban nagyon elfoglalt voltam, az asszonynak is sok volt a dolga, nem jartam ki a „birtokra". Egy reggelen beallit az ember.- Mondanek valamit...-No?- Apaszt a tehen!- Apaszt? - Meg soha nem hallottam ezt a szot.- Hat valahogy nem ad annyi tejet, mint ezelott.- Mennyit hozott be?- Tizenkettot. - Keves! Hattal kevesebb. Ha igy haladunk, nemsokara tejet kell venniink a teheniink mellett...- Hat hogy lehet az? - kerdem elszontyolodva.- Tudom is en... Megrontottak, megvertek szemmel. Az ordog vinne el a megrontojat. Pedig ugy etetjiik, ugy itatjuk!- Hat csinaljunk valamit, hogy ne „apasszon".- Korpa kene... Mert tetszik tudni, a tehen aszerint ad, ahogy kap.- Hat nem nagy haszon lesz igy rajta, de - nem banom. Es egy mazsa korpat vettem. Ugy ket nap mulva vagy ket literrel tobb a tej.- Tetszik latni - mondja mosolyogva az ember -, nem mondtam? Hisz ezt a bolond is tudja... Igy ment ez egy ideig. Hol tizenketto, hoi tizennegy. Egyszer csak jon az ember.- Ujsagot hozok.- Milyet? - Nagyot! - Beszeljen mar!- Kisborju lesz. Eppen a tiikor elott alltam; kihuzom magam nagy biiszken: lesz borju, lesz haszon. Par het mulva apad am a tej.- Ne tessek csodalkozni, tetszik tudni, borjas a tehen. Hat igen, gondolom. Ambar hallottam mar olyat, hogy van tehen, amelyik mindvegig nem „apasztja" a tejet. De nem baj, gondolom magamban: ami elvesz a vamon - megteriil a reven. - Es mar simogattam, ajnarozgattam a szep allgaui borjucskat. Hogyne, mikor soha eletemben nem gondoltam, hogy nekunk borjucskank is lesz egyszer. A honapok egyre multak. Egyszer azt mondom edesapamnak: maga ert hozza, hat mikorra lesz mar meg az a borju? Elindultunk a „birtokra". Mondanom sem kell, egesz ido alatt masrol sem volt szo, mint allattenyesztesrol. Megerkeziink. Bemegyimk az istalloba. Apoka nezi a tehenet jobbrol, nezi balrol, aztan elolrol, hatulrol. Nem tetszett nekem ez a nagy mustralgatas.- No, hogy allunk, apus? Az dreg csovalja a fejet, keresztbe fonja a karjat, es azt mondja: Valahogy nem nagyon borjas ez a tehen. Nekem meg fejembe szall a ver. Elkialtom magam: Hej, atyafi! Jdjjon csak ide!
