Irodalmi Szemle, 2016
2016/1 - NABOKOV-ÁRNYALATOK - Makai Máté: A múlt az egy dög (Danyi Zoltán A dögeltakarító című kötetéről) / ÍZLÉSEK ÉS POFONOK
csak ez az athato, tomeny hugyszag vag egybe azzal, ami Szerbiaban van" (94.). Mindemellett a pesti dugoban valo iicsorges es diihonges, mely egyfajta megbicsaklott Europa-kep - milyen szep es szomoru, hogy ez eppen Magyarorszag -, vagy a foszereplo orokos belproblemai, akadozo hugyozhatnekja, orokos puffadasa, hogy a belei ramentek a haborura, pontosabban a haboru rament a beleire, hogy szarszagot erez az Andrassyn, vagy hogy a temerini busz eleje, amire neki fel kell szallni, mintha nem arra allna, amerre tartana, mind olyan megoldasok, melyek a kisiklott eletet a borzalmak utan, utolagosan mutatjak be, a kovetkezmenyekre koncentralva, melyekhez hozzatartozik az is, hogy elbeszelo mar mindent a korabbiak fiiggvenyeben lat. A dallamtapadas egy szerb (jugoszlav) slagerre vagy a csevap szeretete a multhoz valo ragaszkodast is jelenti egyfelol, masfelol mindezek azzal a dobbenettel is egyiitt jarnak, hogy az elbeszelo olyan emberek koziil jon, akiket, meg ha harcolt is elleniik, vagy eppen mellettuk, nem gyulol, mert azonos veliik. „A csevapnak soha, semmilyen kdriilmenyek kozott nem tud ellenallni, bizonyos tekintetben tehat 6 is balkani ferfi" (199.) - olvashato egy ponton, majd rogton ezutan arra eszmel ra ez a balkani ferfi, hogy az identitaskereses es a szemelyes tortenet megsem akkora iigy, es alig mutat tul azon, hogy az ember mit eszik, kivel kefel, hogy beszorult a dugoba vagy „belehugyozott az asvanyvizes palackba", amibe aztan figyelmetlensegebol fakadoan - megis jelentosegteljes modon - belekortyol (200.). Mintha az valna szamara vilagossa, hogy bar nagy a tetje annak, ha az ember meg akarja tudni, hogy ki is 6, es honnan jott, mindez aligha tobb a vele megtortent esemenyek felsorolasanal. Az esemenyek ilyen szambavetele pedig hatterbe szorithatja a jelentest, ami utan kutat, hacsak nem epp a tortenesek sora valik maga jelentesse. De talan errol szol az elet, mutat ra Danyi Zoltan regenye: hogy az ember ujra meg ujra csak a szemelyes vagy a kozossegi szimbolumokra es tortenetekre bukkan: „ugy latszik, hogy az ember egy kurva lepest se tehet itt anelkiil, hogy bele ne botlana az elcseszett multba" (114.). Es valojaban arra lyukad ki, hogy az elet ezeknek a „belebotlasoknak" a sorozata. Danyi elbeszelesmodjaban a hosszu, megalkuvas nelkiili beszed omlik, mint az elet, es bele-bele botlik ebbe-abba, vagy eppen fennakad ezenazon, amit aztan magaval visz. A szepseg, amit ezzel teremt, szervesiilni kepes, ertve ezalatt, hogy a szoveg eldadasmodj a es tar talma szoros osszefiiggesben kepes hatast kivaltani. A hosszumondatos fejezeteknel Danyinak ki kellett vedenie a hasonlo strukturakban gondolkodo Krasznahorkai stilusaval valo hasonlosagot. Mig utobbi szerzdnel gyakran felmeriil, hogy irasaiban az epiiletstrukturak, a vallasos szakralitas hatarara ero muveszeti mondanivalok vagy a vizualis muveszetformak jellegzetessegeit utanzo szepsegteremtes tortenik, addig Danyinal az egy (nagy) szusszal elmondott tortenetekben egy folyamatos, berekesztetlen, mert mindig jelen levo megertestortenet felvazolasa zajlik. Valojaban arrol van szo, hogy nem a szepseg allandosaga van jelen a „hoszszu" reszekben, hanem az elbeszeles targyatol valo menekiilni nem tudas, a felejtes lehetetlensege. „Hiaba mossa fel a padlot, hiaba sikalja at szazszor, mindig marad valamennyi por, es mindig marad
