Irodalmi Szemle, 2015
2015/11 - KUTYASZÖVEGEK, SZÖVEGKUTYÁK - Weiner Sennyey Tibor: Karthágó, avagy az anakronista a világ végén (novella) / KUTYASZÖVEGEK, SZÖVEGKUTYÁK
Lehetetlen. Ez nem... a Fold. Az nem ily rideg. Olvastam a Szalamboban. Ez nem a Fold. Ott masok is vannak! Masok! Mas emberek, bizony, Ada! Emlekszem a Foldre. Oft elet van. Elet! „Folytassam a memoriahologramok vetiteset?" Ne. Nem akarom. Az valami mas. Az az en valaki mas. Az egy masik ember, inert mindez nem lehettem mind en egykoron. Bezartal ide es masok hamis emlekeivel kinzol most. „A felvetel eredetisege megkerdojelezhetetlen." Az en letem eredetisege megkerdojelezhetetlen! Erted... Ada?! En elek! En letezem. De te, csak egy hang vagy a villodzo falakban, es csalsz es hazudsz, csak hogy itt tudj engem tartani. Ez nem a Fold, ez nem Augustus Darvell. En nem... En ember vagyok, te egy gep, ok itt a kutyaim, itt pedig, itt a rideg kovon egy masik ember fekszik, aki haldoklik. „Halott. Eletjelei hamis illuziok csupan, a hosszu maganybol fakadt kenyszeresseg tiinetei. O egy Arny." Hogy mi a valosag, es mi a hamis illuzio, majd en eldontom. Majd en! En vezetem a szanom, en hajtom a kutyakat, en vezetem a szanomat. Hogy jutottunk ide? Miert vagy oly ismeros? „Folytassam a memoriahologramok vetiteset?" Ne! Ne folytass semmit, csak valaszolj. Miert nem engedsz mar ki innen? „Az iizenetet elkiildtem." Kinek es milyen iizenetet? Eleg! Ezt a latomast kioltom! Kikapcsolom! Kikapcsollak, Ada. Halott. Itt, ezen a barlangszeru lakhelyen minden halott, de a valodi vilagossag tele kell hogy legyen kijarat. Aki itt el, az meg van kotozve, laban, kezen es nyakan es mindeniitt, s egy helyben kell maradnia, hogy csak elore nezhessen, ezeket a vilagito falakat nezhesse, de nem csak testet, tekintetet sem mozdithatja el a falban langolo tiizek felol, melyek csak halovany fenyei a valodi tuznek, mely valahol hatul eg. Babjatek ez, igen, felismerem, s te jatszoi e babokon, Karthago kozponti tudata, rettenetes Ada. Felismerlek! Hideg kobol es meg hidegebb fabcSl babozol hamis kepeket, s nekem azt kellene elhinnem: ez a valo! Beszelnem vagy hallgatnom kellene, e babjatek feltetlen hive kellene hogy legyek, de nem! Nem! Rabba tennel, holott en kintrol jottem, en lattam, milyen a valodi tuz, az igazi nap, a valodi feny. Alomlet ez itt, barlanggyomrodban, Karthago, es engem most nem fogsz elemeszteni. Ismerlek! Felismerlek! Azt akarod, fogadjam el rideg tiized hamis arnyat, s valljam: ez a valo! Hideg ko es rideg fa arnyat veljem valonak, melyeket te itt mero csalfasagbol le es fel hordozol, s azt mondod, ezek az en emlekeim, ezeket en mondtam, ez igy volt. Azt akarod, hogy arrol beszeljek, amit te babozol nekem, s ezaltal elfogadjam, hogy ez a valosag. De a valosag nem hideg kovek es rideg fak arnyaibol szott sotet kep, sosem volt mult, hanem forro ho es perzseld jeg, arcomba maro szel, es tudod, mi meg... kutyaim vonyitasa, kutyaim ugatasa, ebek sziiletese es halala. Igen, vonyitsatok es ugassatok, Hamilkar kolykei es szukai, mert korbevett egy rettenetes alom minket, es elvalaszt a valodi elettol. Igen, tudom, hogy a valodi elet szornyu es nehez es rettenetes, de az: elet, es nem vetitett alom. E borton szembeeso falanak visszhangja, mely kozponti tudatnak nevezi magat, sot nevet adott maganak,
