Irodalmi Szemle, 2015

2015/10 - TŐZSÉR ÁRPÁD 80 - Fleisz Katalin: „Egyszer csak nincs, és megszédülsz” (Grendel Lajos Utazás a semmifelé című kötetéről) / ÍZLÉSEK ÉS POFONOK

jutott, ahol a Manderla-haz udvaran allt harmincegynehany evvel ezelott?"- teszi

fel a kerdest egy helyiitt az elbeszelo.

Foldenyi F. Laszlo Melarikolia cimu konyveben tobbek kozott arrol ir, hogy a melankolia a hatarra visz, de a hataron is tart anelkiil, hogy valamilyen enyhet ado celt kinalna fel. Az utat vesztett es mar csak emlekeiben eld regenyhos is hatarhelyzetben all, ahonnan a vilag csak homalyos korvonalaiban lathato. Hiaba a plazak csillogasa, a fenyben valo tobzodas, hosiink megsem lat jol, talan mert belso, osszegabalyodott utjain jar, es a kiilso fenyek csak elvakitjak. Es mert a plaza atmeneti hely, nemhely, amely bar lehet otthonos, otthonpotlek, de otthon sosem. „Egyetlen hosszu csik volt az ut, es most mar latszott az ismeretlen ur is. [...] Ment ezen a csikon, mint a holdkoros. Ott allt nehany szemely, mind idegenek voltak, latni, hogy onnan jottek, a kiilvilagbol."

Ebben a tompa fenyben derengenek fel az egykori baratsag korvonalai is, bar afeldl, hogy mi tartotta dket ossze evtizedeken at, a szoveg bizonytalansagban tartja az olvasot. A mult es a jelen kdzti tores viszont - mar csak az emlekezes reven is - hangsulyos. Egykor meg minden epnek tunt, plaza sem letezett, a fohos szamara legalabbis nem, mert nem tert be oda. Ma viszont (az elbeszeles idejeben) a plaza egy masik vilagot jelent, ahol megall az ido, es az ingerek bosege elnyomja az emlekezes kepeit- mert

nem lehet szunteleniil a vegso kerdesekre kielezett tudattal letezni. Erdekes ez a kettosseg a melankolikus Attilaban: mig eszlelese bizonytalan, mar a sajat szeme is felrevezeti, addig helyzetenek kilatastalansagat meglepoen elesen erzekeli, es szinte gyermekien oszinte, amikor az ot oriiltnek nezo es hazakiserni szandekozo ferfinak azt mondja: „Nem megyek haza tobbe. Csak az tires fal van otthon."

Eljatszhatunk a gondolattal, hogy a regeny igazi fohose az idot szettagolo valtozas. A regeny elso fejezete a jelen es a mar csak kepekben eld mult szembesitese. A jelen racionalis jozansaganak megtestesitoje a fohost a pszichiatriara invitalo intezeti szemely. Vele szemben all Attila, akiben kizokkent az ido: mert a jelen a megmagyarazhatatlan multtai es az emberhez nem merheto valtozassal terhes. A masodik fejezettol kezd az emlekezes osszefiiggo tortenette valni, amit Attila egy pszichiaternek mesel. A sorssa neheziilo kotodesek megint csak az ido szerepet teszik hangsulyossa: az egykori barat, Zoli szamara is megall az ido szerelme halalaval, de Attila szamara is 1944-ben: az apja egy gyavan elhagyott zsido miatt nem tud megbocsatani maganak („Attila megsziiletett, megnott, fiatalember left, de az ido, a sziileinek az ideje leallt."). Az idok jatekahoz tartozik a nem emberlepteku valtozas a fia szemeben: amikor apja besugottbol besugo lesz, hdsbol arulo. Mindez pedig megis a hit kerdesehez vezet, nem a ketely nelkiili, hanem a ketsegekkel teli hithez. „A hit agyafurt dolog, gondolta Attila, akkor kezdodik, amikor varatlanul ketelyek tamadnak benniink. Mert ha valaki hisz, egyaltalan nem gondol rajuk."

A regeny egy masik retege az embert koriilvevo tarsadalmi-politikai helyzet atalakulasaban erheto tetten. Az 1989-es csehszlovakiai esemenyek, a novemberi