Irodalmi Szemle, 2015
2015/10 - TŐZSÉR ÁRPÁD 80 - Grendel Lajos: Bukott angyalok (regényrészlet)
veszto. Inkabb egy nagy gyerek volt, semmi esetre sem felnott koru. Ra vart? Vagy masra? Aztan nehany masodperc mulva elszegyellte magat. Pali volt. Kiszallt az autobol, de a kamasz nem mozdult. Nezte ot, de mintha egeszen mast latott volna, nem a tulajdon apjat.- Egy oraja varok itt - morogta Pali, majd rogton hozzatette. - Bemehetek?- Hat persze. Micsoda kerdes? Aztan kideriilt, hogy otthon gondok vannak. Meg ez is, gondolta Lorinc.- Megint minden nap reszeg - ujsagolta el Pali. - Meguntam.- Jo, es most mit akarsz csinalni?- Nem tudom. Nem akarok soka maradni. Mondjuk egy nap vagy ketto... Aztan folmegyek Pragaba. Lorincnek nem tetszett a dolog. Sot, kurvara nem tetszett, valahogy ugy csapodott le benne a dolog, mintha az egesz vilag osszeeskudott volna ellene. Holott epp eleg baja volt Veraval is. Lorinc szerint az osszeeskiives lathatatlan dolog. Vera komaja es Pali varatlan latogatasa bizonyos mertekben osszefiigg, de lathatatlanul; mint a to vize: amit latsz, az mozdulatlan kekseg, de ami a felszin alatt van, csupa mozgas, ami a melyben van, az minden percben mas alakzattal bir. Lorinc tehat epp olyan bajban volt, mint a fia, tudomasara is hozta, meg mielott barmit kerdezett volna Verarol. De Pali csak bolintott, igaz, mintha megkonnyebbiilt volna, bar ez csak Lorincnek volt a rogeszmeje, mert valahogy kezdettol fogva ugy tekintett a fiara, mint aki utalja Verat. Es csakugyan igaza lehetett, mert Pali folhuzta a szemolddket es hirtelen latszani kezdtek a homlokan a rancok. - Rosszkor jottem? - kerdezte. De nem volt a kerdeseben sem reszvet, sem csodalkozas. Mozgas, az volt, ahogy az ajkak mozognak egyfajta kozdnyos igennel vagy nemmel. Mindegy volt neki. De Lorincnek nem volt mindegy. Vera meg nem ebredt fel, es Lorincet egyre jobban nyomasztotta ez a bizonytalansag, mivel ugy erezte, most mar nem babra megy a jatek. - Elmegyek - mondta Pali. - Lehet, hogy csak keson jovok meg. Mit is mondhatott volna Lorinc? Tulajdonkeppen megkonnyebbiilt, bar ezt a szot utalta. - Csak menj, fiam, csak menj - mondta, es furcsan erezte magat, kiilonosen a „fiam" szo hallatan. Mintha nem is o mondta volna. Egy reg volt idegen, aki mintha egy pillanatra bekdltozdtt volna hozza, egy kisvarosi idegen, aki fiamnak szolitotta a fiat, aki ottmaradt a kisvarosban, es lassan Lorinc is elfeledkezett rola. Es most csodalkozott, hogy itt van. - Itt hagyom a holmimat. - Hat persze, itt hagyhatod. - Es ez mar nem az a hang volt, aki fiamnak szolitotta a fiat. Targyilagos hang volt, majdnem kozdnyos. Pali rovid ujju ingben jott es feher rovidnadragban, a tarka olyan tarka volt az ingen, hogy beleveszett a szinek kavalkadjaba. Most meg kellett volna kerdeznie, hogy mas ruhai is vannak-e a holmijai kozott, de erre nem erezte magat illetekesnek. A fia is volt, meg mar nem is volt a fia. Hosszu ideig nem latta, azalatt megnott es megemberesedett. Lorinc tulajdonkeppen szandekosan elfeledkezett rola, miota Petra megiizente, hogy soha tobbe nem akarja latni. Lorinc furcsa valtozason ment keresztiil. Mikozben a fia az ablakhoz ment, hogy kinyissa, lopva szemiigyre vette, es megallapitotta, hogy
