Irodalmi Szemle, 2015

2015/1 - JOG ÉS IRODALOM - Nagy Tamás: A Samsa-affér, avagy egy leleplezés története (esszé) / JOG ÉS IRODALOM

JOG ES IRODALOM

kell egy masodik etelt, ami azonban ezuttal nem lehet pocsek. Meglepetesere huga alkudozas nelkiil beleegyezett. Igy aztan, napi ketszeri etkezessel, az elet kezdett valamelyest jobban alakulni Gregor szamara.

Egy csiitortoki napon, 19.. majus elsejen, reggel negyed kilenckor, minden elozetes figyelmeztetd jel nelkiil Gregor szobajaba zajongas es elenk vitatkozas hallatszott be, mindezt eles kopogtatas kovette, majd hallatszott, amint a kulcs megfordul a zarban. Grete hangja szolalt meg. „A rendorseg van itt. Azt hiszem, le vagy tartoztatva. Azert jottek, hogy a birosagra vigyenek."

„Mi a vad?" - tudakolta volna Gregor, de az ajtot azon nyomban beloktek, ket szakallas rendor vonult be, es megragadtak Gregort mindket karjanal fogva, habar meglepo gyengedseggel. „Veliink kell jonnie" - mondtak.

A lakas nappalijan keresztiil vezettek el Gregort. A rozoga szobabutorok eltuntek, helyiikon antik darabok, aranyozott karfakkal es ekszerberakasokkal. Cseledlanyok alltak vigyazban egy hatalmas cserepes noveny mellett. A szobaban, annak kiilonbozo strategiai pontjain elhelyezkedve, meg ket komomyik, egy inas, egy sofor es egy szolga is tartozkodott, valamint egy ideges iigynok az East Konyvkiado Tarsasagtol. Gregor anyja - premekbe dltdzotten, nyakan gyongysorral - es apja - elegans lovagldoltozetben, fenyes csizmaban, s kezeben egy ostort tartva - alig vetettek pillantast Gregorra, ahogy elhaladt mellettiik; epitesi tervek nagy, kek szinu lapjait tanulmanyoztak, a hatuk mogott tobb sornyi iigyved bologatott batoritolag. Mielott kivezettek a bejarati ajton, Gregor eszrevette hugat a bal kez tele eso eloszobaban - „vajon hogy ert oda ilyen gyorsan?" -, amint egy tiikor elott - a leghatalmasabb elott, amit Gregor valaha latott - illegeti magat, mikozben egy erett gyiimdlcsot majszol. Ugy tunt, valahogy sikeriilt szert tennie egy kivetelesen szep ruhara. Ujjait diszes gyuruk ekesitettek, es mindket csuklojat harom vekony eziist karperec fonta korbe.

Ahogy a rendorok az utcan kisertek vegig Gregort, tarsaik a jardan osszesereglett tomeget probaltak meg visszatartani. Az emberek okliiket raztak, pfujoltak, szidtak es minden letezo modon sertegettek Gregort. „Ugyan melyik irasom kavarhatta fel ezeket ennyire?" - gondolta. „Az a javaslatom talan, hogy a tozsden lehessen hataridos iigyleteket kotni csecsemokre? Az a tanacsom a szegenyeknek, hogy fontoljak meg, mint esszeru altemativat, nem erdemesebb-e eladniuk magukat rabszolganak? Talan nem tetszett a kozvelemenynek az dtletem, hogy minden tizedik parkolasi szabalysertes alkalmaval rendeljiink el gyorsitott kivegzest? De mi ezen olyan kifogasolhato? Nem akamak peldat statualni?"

„Jol van - kialtotta Gregor a tomegnek, mikozben megprobalt kiterni a tele hajitott dinnyehejak elol -, visszavonom mindegyiket, es majd valami egeszen masrol frok, ami nem lesz elleniikre, legyen mondjuk: jog es irodalom!" De szavai elhaltak a gyiimolcshejak es -darabok altalanos zurzavaraban. Gregor ekkor felismerte, hogy az emberek nem erdemesek arra, hogy rajuk bfzzak a jogszolgaltatast. Kozelebb huzodott a renddrokhoz vedelemert, akikkel mar-mar kezdett egyfajta rokonsagot erezni.

A birosag epiilete tavolabbinak tunt, mint arra Gregor gyermekkorabol emlekezett. De vegiil is megerkeztek, es Gregort a fo targyaloterem ajtajahoz ki-