Irodalmi Szemle, 2015
2015/5 - HOL VOLT, HOL NEM VOLT - Bánki Éva: Majd kárpótol a képzelet (próza)
HOL VOLT, HOL NEM VOLT Redves, mocskos, felelmetes... Illighaen nem is a versektol ijedt meg, hanem attol, hogy szep lassan kilobbant a faklyaja - talan szegyeneben. A sajat anyjara mar egyaltalan nem emlekezett, de erre a fekete anyara igen. Kitantorgott a folyosora, hogy valami alvohelyet keressen. A sok kiallhatatlan szokas koziil az volt a legutalatosabb, hogy a szigetlakok ott tertek nyugovora, ahol az alom utolerte oket. Talan a szorgoktol tanultak, toprengett Illighaen, vagy a kod mar elevenen elrohasztotta oket. Elvackoltak magukat a palota konyhajaban vagy a romos folyosokon, es nyugtalan alomba meriiltek. Pedig ferjnek a feleseg mellett volna a helye. Az urnak es urnonek az agyon, a kisgyereknek a bolcsoben, a cselednek a sarokban. Persze senki nem felelos az almaiert, no de milyen almokra szamithat az, akit kutyafuttaban nyom el az alom? Illighaen kikertilt egy hortyogo cseledlanyt, egy tatott szajjal alvd dreget, aztan a nagyterem tele lopakodott. Tanult kronikas volt, de nem akart nyugovora terni ennyi romlott kezirat kdzott. No de ezen a szigeten nehez volt betartani barmilyen fogadalmat. Talan az ehezes miatt, velekedett Illighaen. Hisz reggel szaritott halat esznek, ebedre valami gyanus fdzelekbol fott levest, vacsorara egy kis darab kecskesajtot frissen szedett madarbegygyel. Es kozben hallgatjak Bandemag omlengeseit: mi vendegszeretok vagyunk... mert hiszen a ver nem valik vizze, a batorsag talpnyalassa... Illighaen megprobalt tdle erdeklodni a szigetlakokat sujtd betegsegekrol, Halix kiraly hajdani hadjaratarol, a sziget nevesebb esemenyeirol, de akarha egy bodult vizilovat faggatott volna. A felseges kiraly nem er ra beszelgetni, a felseges kiraly most a kislanyaval kergetozik... A felseges kiraly szediil, emelyeg, holnap fog a rendelkezesere allni... No de ha a szigetlakok csak birkatejet es poshadt izu vizet isznak, akkor miert tunnek allanddan bodultnak? Talan az drom miatt. Hetente ket-harom alkalommal felszall a kod, megtelnek kekes-lilas fenyekkel a tocsak, a napfeny boldogan szikrazik. A szigetlakok ujjongva vonulnak le a sziklakra, a szel rozsaszin fergeteget sodor felejuk, es a tenger..., no, igen, Illighaen sem latta soha a tengert ennyire fiatalnak, mint ezekben az orakban. Mintha egy ragyogo asszony lepne ki a habokbol az alattvaloi koze. Aznap - hogy jollakjon a nevetessel, legaldbb a nevetessel - Illighaen is ott tenfergett kozottiik.- Ha figyelsz ram, testver, meselek valamit! Illighaen kelletleniil hatrafordult, mire megpillantott egy inas, csapzott fiatal ferfit. Fargein volt az, Halix kiraly fogsagba esett hajdani katonaja.- Gyere hatra azonnal! Mindent elmondok! Mindent! Illighaen kelletleniil utana indult. Mar sokszor megprobalta ezt az inas kis katonat szora birni, de nem boldogult vele. Nemmm tudom Nemmmm lattam Nnnnem emlekszem.- Gyere hatrebb! Meg meglatnak minket! A kunyhok kozt mar nyoma sem volt a tiindoklo rozsaszin permetnek. Ahogy nyoma sem volt ajtoknak vagy keriteseknek. Ezen a nyomorult szigeten barki bekol-
