Irodalmi Szemle, 2015
2015/3 - VÉGSŐ DOLGOK - Soóky László: A közönségességek meghitt bájai (a Komáromi Jókai Színház Csirkefej című előadásáról) / ÍZLÉSEK ÉS POFONOK
tZLESEK ES POFONOK a vilag periferiajan. Minden szereplo tudja - ha nem is tudatosftja -, hogy melyebbre mar nem siillyedhet. Onerzetiikbol annyira futja csupan, hogy vagyaikat, mint titkos iizenetet, vermersekletiik szerint vilagga suttogjak. Ismeretes, hogy az dsbemutaton a szepemleku Gobbi Hida jatszotta a Venasszony szerepet, Spiro hozza alakitotta a karaktert; lenyugozd jatek volt, ragyogo teljesitmenyu partnerekkel. Gobbi Hilda halala utan Torocsik Mari vette at a szerepet, mas a lelkiilete, mas az identitasa, nem szerette a szerepet, s a szerep sem ot. A komaromi vallalkozashoz a rendezd (Forgacs Peter m. v.) Vencel Verat szorgalmazta, vegiil megis Cs. Toth Erzsebet kapta meg a Venasszony szerepet, Istennek legyen hala. Minden varakozasunknak ellenszegiilve a szinpadi nyitokep nem a lepusztulast sugallja, hiszen ami diszlet, az vadonatuj: a frissen mazolt olajzold bejarati ajtok sora, a monumentalis szonyegporolo, a ki-begordiild garazsajto, csak a porolon csiingo kocos kitdmdtt macskatetem kortalan. Ez a diszlet (Gadus Erika m. v. munkaja), amennyiben tudatosan vallalja a dramai szovegben vazolt szanalasra itelt helyszin ellenpontozasat, rendezoi kovetkezetesseget igenyel. Kiilonosen akkor, ha hamarosan kideriil, hogy a diszletelemek a szonyegporolot kiveve kerekeken gordiilnek ide-oda. Ez a lehetoseg feltuno modon magaval ragadta a rendezd fantaziajat, az ajtok tangozo kavalkadjaban borult a koncepcio, s kovethetetlenne valt, hogy eppen ki, honnan, hova, kihez megy, jon. Egy kesobbi idopontban, amikor a forgoszinpad is mozgasba lendiil, a szinhelyi es helyszini kaosz kinyomozhatatlanna valik. A latvany persze izgalmas, de esetleges es oncelu. Szereploinket a jelmeztervezo (Gadus Erika) fekete-feher egyenruhaba bujtatta: feher ing, sotet nadrag, mintegy az uniformizalodast jelezve, egyeni ertelmezest adva a spirdi karakterek sokszinusegenek. Meresz dtlet, kiilonosen akkor, ha elemezziik a szereplok egyeniseget, s kideriil, hogy ok az uniformizalo tarsadalmi rendet mar reg feliilirtak. Igaz, olykor tiszteletet teszi naluk a tarsadalom, hoi mint rendori kozeg, hoi mint a tanacs hivatalnoka, de ugy, ahogy a leprasokat szokas vizitelni. Ezt az egyontetuseget helyenkent a rendezd is vallalja, a szereplok mozgatasanal segitsegiil hivja az ismert Jancso-nyolcas koreografiajat, ami ebben a kozegben alsagos es termeszetellenes. Velhetoen annak erdekeben, hogy az ilyen tetten erheto kovetkezetlensegek kikiiszobolodjenek, korabban, s egyes szinhazakban manapsag is, az eloadasok epitkezesenek idejere koreografust es dramaturgot alkalmaznak. A komaromi Csirkefej-eloadasbol mindket szakember feltunoen hianyzott, s az eloadas idejen rendszeresen felbukkant a kezenfekvo rendezoi instrukcio: „csinaljatok mar valamit, gyerekek!", ami ugyan elegendo a szervezett lezengeshez, de keves ahhoz a feszesseghez, amit a Spiro-szoveg igenyel. Ket jelenetben ez egeszen a mukedvelo szintig siillyed, tetelesen a Tanar (Olasz Istvan) nagymonologjanal, amikor rendezoi elkepzeles hijan a nezok koze kiildi, majd a proszceniumra iilteti a szineszt. Ez kiilonosen azert bosszanto, mert Olasz megrendito oszinteseggel es rahangolodassal alakitja a szerepet; nem csupan itt, de minden jeleneseben vallalja a sebzett, megalazott entellektiiel jegyeit. A masik hosszura nyujtott s rendezoileg elvetelt pillanat a Csitri (Bardos Judit) es a Bakfis (Gardend Klaudia m. v.) egyiittes jelenlete: ertelmezhetet-
