Irodalmi Szemle, 2015
2015/3 - VÉGSŐ DOLGOK - Ljudmila Szaraszkina: Dosztojevszkij (részlet egy monográfiából, Gyürky Katalin fordítása)
vagy borzaszto keves penze van. Holott abban nem ketelkedhet, hogy nem adorn meg neki: a levelem nala van. Nines nalam elveszettebb ember." Szuszlova Dosztojevszkij panaszara („Tovabbra sem ebedelek, hanem a reggeli es esti tean elek... Sanyargatnak es idonkent meg az esti gyertyat is visszautasitjak, olyankor, ha tegnaprol akar csak egy apro gyertyacsonk is megmaradt... Minden nap haromkor tavozom a hotelbol, es hatkor erkezem, hogy ne tunjon fel, hogy egyaltalan nem ebedelek") semmit se valaszolt; a naplojaban a Dosztojevszkijjel tortent wiesbadeni talalkozasukrol egy szot sem ejtett, pedig F. M. levele egyenesen ezt kiabalta: „Polja, dragam, segits ki engem, ments meg! Kerfts valahonnan szazotven Lajos-aranyat, minddssze ennyire volna sziiksegem." Miljukov - akit Dosztojevszkij arra kert, hogy „adja el elore a kisregenyt barhova, de csak a megallapodassal egyiitt kiildjon siirgdsen haromszaz rubelt" - harom szerkesztosegben is jart (a Szovremennyikben, az Otyecsesztvennije Zapiszkiban es a Bibliotyeka Dlja Cstenyijaban), de ezekben vegleg elutasitottak. Vrangel, aki Dosztojevszkij ket levele koziil az elsot kesve kapta meg, a megismetelt keresre („Itt mar a rendorseggel fenyegetoznek") ezzel a jellemzo kommentarral kiildott penzt: „A szerencsetlenseg, amely Ont utolerte, nem ritka Wiesbadenben, en is, amikor egy evig ott eltem, annyira megrettentem az ilyen peldak lattan, hogy azota is ugy menekiildk a rulettol, mint ordog a tdmjenfiisttdl." A Vrangelhez irott masodik levele es Vrangel valasza kozott - amely valaszban akkor mar nem is remenykedett -, F. M., Katkov rokonanak, Ny. P. Salikovanak a tanacsara (a hercegnovel a wiesbadeni orosz templom papjanak, I. L. Janisevnek a hazaban ismerkedett ossze), elhatarozta, hogy a Russzkij Vesztnyikhez fordul. Egy hettel kesobb, amikor Vrangeltol megiscsak jott penz, Dosztojevszkij kozolte a baratjaval a Russzkij Vesztnyikkel valo manoverre vonatkozd aggalyait. „Hat evvel ezelott (mielott Sziberiat elhagytam volna) Katkov kiildott nekem Sziberiaba otszaz rubelt eldre, azert a kisregenyert, amit azota se kiildtem el neki... Azutan rogtdn irasban osszekaptunk a felteteleken, es elvaltak utjaink. A penzt visszakiildtem Katkovnak, de azt a kisregenyt, amit ekozben sikeriilt elkiildenem neki, visszavonta. Addig, amig tartott a Vremja kiadasa, a folydirataink kozott civakodas folyt. De Katkov van annyira onerzetes, hiu es bosszuvagyo ember, hogy most tartok tole, hogy amennyiben emlekszik a multra, nem fogja-e gogosen visszautasitani az altalam ajanlott kisregenyt, es nem fog-e fakepnel hagyni. Annal is inkabb, mert amikor ajanlom neki ezt a kisregenyt, ezt az ajanlatomat nem tudom maskepp, csak magabiztos hangnemben es mindenfele megalazkodas nelkiil megtenni." A Katkovhoz irott level valoban egyenesen az ajanlattal kezdoddtt: arrol a kisregenyrol volt szo, amelyet a szerzo allitolag mar befejezett, es azt igerte, hogy egy honap mulva beviszi a szerkesztosegbe. A szerkesztd akarmit is gondolt ezzel kapcsolatban, a szerzonek vilagosan kifejtett elkepzelese („egy bun pszichologiai okfejtese"), illetve sziizseje volt, amelyet itt szinten reszletesen ismertetett. Az egyetemrol elbocsatott es borzaszto szegenysegben elo fiatalemberrol szolo tortenet, aki elhatarozta, hogy megoli azt az oregasz-
