Irodalmi Szemle, 2015

2015/3 - VÉGSŐ DOLGOK - Ljudmila Szaraszkina: Dosztojevszkij (részlet egy monográfiából, Gyürky Katalin fordítása)

a folydiratunkat, de ezzel egyiitt folytassuk az elofizeteset. Megallapodtunk a Bibliotyeka Dlja Cstenyija kiadojaval, aki magara vallalta, hogy minden, abba beleegyezo eldfizetonknek - az osszes mellekletevel egyiitt, egeszen ez ev vegeig - a mi folyoiratunk helyett a sajatjat kiildi el" - szerepelt az Epoha kiadoi kozlemenyeben (tiz evvel kesobb P. D. Boborikin fog visszaemlekezni arra az estere, amikor Dosztojevszkij szukos lakasaban a megallapodasrol targyaltak, es F. M. „nagyon vilagosan beszelt az iizleti iigyrol, csondes, semleges, kisse megeroltetettnek tuno hangjan"). De a Bibliotyeka Dlja Cstenyija nem tudta betartani az egyezseget: epp akkor szunt meg, amikor az Epoha kozlemenye nyomtatasban megjelent.

Az Epoha eletenek meghosszabbitasara tett hosszu, de eredmenytelen kiserletek utan, a hitelezok hatalmas oszszegu valtoi es a feltetleniil sziikseges kiadasok kifizetese utan, amelyekre rament az osszes, elofizetesbol szarmazd penz, Dosztojevszkij feladta: az ujsagiras krizise idejen, amikor az elofizetes alighanem mindeniitt a felere csokkent, iizlettarsra lelni meg a legkedvezobb feltetelek mellett is lehetetlennek bizonyult. „Azt hallottam - irta E. V. Salias de Turnemir a kozeli baratnojenek, A. P. Szuszlovanak 1865. majus 16-an -, hogy Dosztojevszkij Epohaja jobbletre szenderiilt, hogy a Szovremennoje Szlovo, az Otyecsesztvennije Zapiszki es a Bibliotyeka Dlja Cstenyija a halalukon vannak... Azt mondjak, hogy Dosztojevszkij dsszehivta a munkatarsait, es amint az egy tisztesseges emberhez illik, minden adossagat kifizette, amely mar negyvenezer eziistrubelre rugott, es berekesztette a folyoiratot. Mindez nagyon szomoru."

De ez meg mindig nem az osszes szomorusag volt. „Tfzezer rubel adossagom van valtoban, otezer pedig becsiiletszavamra" - ez volt a helyzet 1865 tavaszan, es F. M. azt irta Vrangelnek, hogy szivesen menne ismet katorgara, epp annyi evre, hogy visszafizethesse az adossagait, es hogy ismet szabadnak erezhesse magat. Reg elzalogositotta mar az osszes muvere vonatkozo jogot: a kivaltasahoz ketezer rubelre left volna sziikseg, igy, amikor ismet az Irodalmi Alaphoz fordult, hogy hatszaz rubelt kerjen, a kolcson fedezeteiil a becsiiletszavan kiviil mast nem tudott felajanlani.

„A hires regenyironak, Dosztojevszkijnek hatszaz rubelt adtunk kolcson azon siirgos adossagai torlesztesere, amelyeket a Vremja es az Epoha folydirat kiadojanak es szerkesztojenek a halala utan vallalt magara, es amelyek miatt koteles bortonbe menni, hogyha a betegseg megfosztana annak lehetosegetol, hogy folytassa az iroi munkajat, es elszamolhasson az adossagaival" - az Irodalmi Alap az 1865. junius 7-en keltezett beszamolojaban ezzel a bejegyzessel vonta meg a szomoru merleget Dosztojevszkij masodszori iroi hivatasba lepese rovid, szerencses korszakanak. „Most ujra hozzakezdek a regenyirashoz, kenyszer alatt, azaz sziiksegbol, sebbel-lobbal. Hatasos lesz, de hat mi sziiksegem van erre? A szegenyseg es a penz miatt vegzett munka megfojtott, felorolt" - Dosztojevszkij a Vrangelhez irt levele ezen szavaival kezdte meg a Bun es bunhodeshez vezeto utjat.

A helyzet azonban meg annal is roszszabb es megalazobb volt, mint ahogy azt F. M. feltetelezte. A kenyszerbol vegzett munkat, amelyet mar elore gyulolt, meg meg is kellett kapja: miutan majdnem dt even keresztiil a sajat folyoira-