Irodalmi Szemle, 2015
2015/3 - VÉGSŐ DOLGOK - Ljudmila Szaraszkina: Dosztojevszkij (részlet egy monográfiából, Gyürky Katalin fordítása)
pedig huszonkilencezer rubel volt keszpenzben es kilencezerotszaz valtokban. Katasztrofalisan visszaesett az eldfizetes, amit Dosztojevszkij a folydiratokat sujto altalanos krizissel magyarazott: „Hirtelen minden folyoiratnal elmaradt az eldfizetes. A Szovremennyik, amely folyamatosan otezer eldfizetovel rendelkezett, ketezerharomszaznal talalta magat. Minden tovabbi folyoirat csokkenest mutat. Nalunk minddssze ezerharomszaz elofizeto maradt... Amiota van nalunk ujsagiras, azaz a harmincas evektol kezdve soha nem tortent meg meg, hogy az elofizetok szama egy ev alatt tobb mint huszondt szazalekkal csokkenjen. Erre hirtelen majdnem minden folyoiratnal a felere, nalunk pedig hetvendt szazalekra csokkent." 1865 marciusaban kovetkezett be az a pillanat, amikor semmi remeny se maradt a folyoirat folytatasara: az eldfizetes megszunt, a kassza tires volt, a hitelezok a valtok kifizeteset koveteltek. A folydirat agoniaja nem tartott sokaig. „Mar a kdlcsonjegyzes kezdetekor, amely meg az elhunyt batyam privilegiuma volt, koveteltek a torlesztest. Az elofizetesekbol befolyo penzekbol fizettiink, ugy szamoltunk, hogy a torlesztes utan megis marad valamennyi, hogy ki tudjuk adni a folydiratot, de az elofizetesek abbamaradtak, es miutan kiadtunk ket szamot, semmink sem maradt... Moszkvaba utaztam, hogy penzt szerezzek, a legkedvezobb feltetelekkel kerestem iizlettarsat a folydirathoz, de az ujsagiras krizise mellett nalunk Oroszorszagban penziigyi krizis is van. Ezert most, penz hianyaban, nem tudjuk tovabb kiadni a folydiratot, es atmeneti csddot kell jelenteniink." Az Epohanak befellegzett. A februari szam utan a szerkesztosegben egy arva garas sem maradt, nem volt mibol fizetni a munkatarsakat, a szerzoket, a papirt, a nyomdat. Az utolso szamok, ahogy Sztrahov kesobb fogalmazott, „a kimagaslo tartalom hianyatol" szenvedtek: F. M. nem tudott irni, es „jelentos muveket" nem volt honnan beszerezni. 1864 szeptembereben meghalt az az Apollon Grigorjev,1 akinek a cikkei a folydiratot fajsulyossa es szinesse tettek. Az Epoha februari szama, benne Dosztojevszkij Krokodil cimu elbeszelesevel (amelyet helyteleniil Csernisevszkij tragikus sorsan gunyolodo allegoriakent ertelmeztek, ezert egy evvel kesobb Dosztojevszkijnek vissza kellett utasitania azt a vadat, mely szerint o, a korabbi szamuzott es kenyszermunkas, egy masik „szerencsetlen" emberrol irt volna gonosz gunyiratot), tunt az utolsdnak. „Sok kedvezotlen kdriilmeny... arra kenyszerit benniinket, hogy jelenleg felfiiggessziik 1 „Ketsegtelen - irta Dosztojevszkij A. A. Grigorjevrol -, hogy minden irodalomkritikusnak egyidejuleg koltonek is kell lennie, ugy tunik, hogy ez az egyik mindenkepp sziikseges feltetele annak, hogy valaki igazi kritikus legyen. Grigorjev vitathatatlanul szenvedelyes kolto is volt, de mint ilyen, szeszelyes es lobbanekony volt... Grigorjev, bar igazi Hamlet is volt, azonban Shakespeare Hamletjaval kezdte, es a mi oroszainkkal fejezte be, a kortars Hamlettekkel es hamletocskakkal, olyan Hamlet volt, „akinek a tobbiekhez kepest kevesbe volt tudathasadasa, es masoknal kevesebbet reflektalt. Kozvetlen ember volt, es sok mindenben meg magat sem ismerte - talajos, megingathatatlan. Lehetseges, hogy az osszes kortars koziil a jellemet tekintve 6 volt a legoroszabb... »Kritikus vagyok, es nem publicista« - mondta nekem jo nehanyszor, meg nem sokkal a halala elott is, amikor nehany eszrevetelemre valaszolt. De minden kritikus publicista kell legyen abban az ertelemben, hogy minden egyes kritikus kotelessege nem pusztan az, hogy komoly meggyozodesei legyenek, hanem az is, hogy el tudja fogadtatni a meggyozodeseit. Es a meggyozodesei elfogadtatasanak kepessege minden publicista legfobb lenyege."
