Irodalmi Szemle, 2015

2015/3 - VÉGSŐ DOLGOK - Ljudmila Szaraszkina: Dosztojevszkij (részlet egy monográfiából, Gyürky Katalin fordítása)

csaladjat. Az elso az volt, hogy besziinteti a folyoirat kiadasat, es felajanlja a hitelezdknek a szerkesztoseg vagyonat a butorral egyiitt, magahoz veszi a csaladot, es ertiik dolgozik, amig csak el. A mdsodik pedig, hogy penzt szerez, es folytatja az Epoha kiadasat, szinvonalasabba teszi, es folyamatosan torleszti az adossagot. „Mennyire sajnalom, hogy nem az elso mellett ddntottem!... Ha lemond az oroksegrdl, a csaladnak a torveny szerint semmit se left volna koteles fizetni... De a masodikat reszesitettem eldnyben, azaz a folyoirat kiadasanak folytatasat..."

1864 augusztusaban Dosztojevszkij A. F. Kumanyinahoz fordult. „Kikdnyorogtem... az idds es gazdag nenikemtol tizezret, amelyet a vegrendeleteben az en reszemkent allapitott meg, es amikor visszatertem Petervarra, elkezdtem penzt olni a folyoiratba. De ekkorra ez mar veszett iigy volt: a cenzuratol kellett kikonydrogni az engedelyt a folyoirat kiadasara." Mindenkepp hivatalos szerkesztot kellett talalni, hisz Dosztojevszkij, a korabbi politikai bunelkoveto, aki titkos megfigyeles alatt allt, a nevet sem szerkesztokent, sem pedig kiadokent nem adhatta a folyoirathoz. A szerkesztoi szerepre A. U. Poreckijt, a Vremja allando munkatarsat kerte fel; a kiado szerepere pedig a batyja dzvegye vallalkozott.

„Ahhoz, hogy kiadvany ugyanugy el tudja tartani a mostanra arvava valt csaladot, mint korabban, hogy a kiadasok, amelyeket raforditottunk, ne tunjenek hiabavalonak, es hogy a kotelezettsegeinket teljesitsiik, en, mint a gyermekeim gyamja, es ezzel egyiitt mint a ferjem jogainak es kotelezettsegeinek tarsdrdkose, azzal a keressel fordulok a Szentpetervari Cenzurabizottsaghoz, hogy kieszkozoljem annak jovahagyasat, hogy a csaladomnak es nekem jogomban alljon folytatni az Epoha folyoirat kiadasat, azzal, hogy a folyoirat szerkeszteset az allamtanacsos Alekszandr Usztyinovics Poreckij vallalja magara, amennyiben a Bizottsag nem latja akadalyat annak, hogy ot helyezziik a folyoirat hivatalanak elere."

E. F. Dosztojevszkaja kervenyet (amit a sogora irt), ahogy A. U. Poreckij kervenyet is, aki a Cenzuralis Bizottsaghoz „az Epoha folyoirat elhunyt szerkesztoje drdkoseinek beleegyezesevel" fordult, joindulatuan fogadtak; a Harmadik Ugyosztaly reszerol - mivel „nem lattak akadalyat" - engedelyeztek a nyugalmazott fohadnagy, M. M. Dosztojevszkij dzvegye szamara a folyoirat kiadasanak folytatasat.

Azonban a szerkeszto is, es a kiado is csak a neviiket adtak: minden munkat - a gazdasagit, a penziigyit es a szerkesztoit is - Dosztojevszkij vallalt magara. „Egyszerre harom nyomdanal kezdtem a nyomtatast, penzt, egeszsegemet es eromet nem kimelve. A szerkeszto egyediil en voltam, olvastam a korrekturakat, bajlodtam a szerzokkel, a cenzuraval, javitottam a cikkeket, penzt szereztem, hajnali hatig ott iiltem, ot orat aludtam naponta, es bar rendben vezettem a folyoiratot, mar keso volt. Hinne-e, hogy november 28-an megjelent a szeptemberi szam, februar 13-an pedig az 1865. januari szam, tehat tizenhat naponkent jott ki egy szam, es mindegyik harmincot ivbol allt. Hogy mibe keriilt ez nekem! De ami a lenyeg, hogy mindemellett a katorgara jellemzo napszamos munka mellett en magam a folyoiratban egyetlen sajat sort se tudtam irni es publikalni. A kozonseg nem talalkozott a nevemmel, es nemcsak videken, de meg Petervarott se tudtak, hogy en szerkesztem a lapot."

Arrol a napszamos munkarol, amelyet F. M. az Epoha es vele Mihail elarvult csaladjanak a megmentese erdekeben vegzett, Nyikolaj Dosztojevszkij ezt irta a huganak, Veranak: „A batyam teljesen atadta