Irodalmi Szemle, 2015
2015/1 - JOG ÉS IRODALOM - Garajszki Margit: Wilson szerint a világ (Robert Wilson 1914 című előadásáról) / ÍZLÉSEK ÉS POFONOK
IZLESEK ES POFONOIC mint peldaul a pragai ter vagy az olyan absztrakt kepek, mint a fokozatosan kidolo lecsupaszitott fatdrzsek, a cseh szinhaz egyik nagy ujitasat, a Laterna Magicat idezik. Az Alfred Radok rendezd es Josef Svoboda nevehez fuzodo szinhazi technika lenyege, hogy igyekszik a kivetitett mozgokepeket es az elo szinpadi torteneseket egysegbe rendezni. Az elso eloadasok kiildnalld musorkepekbol alltak, amelyet a konferanszie kotott ossze, es a klasszikus szinjatszason kiviil a tanc, a pantomim, es a fekete szinhaz elemeit is vegyitettek. A naturalizmust elutasito szintetikus szinhaz ilyesfajta utkeresese a Wilson-fele „fenycirkusznak" is sajatja. Az 1914-ben a konferanszie szerepet a ket porondmester - Vladimir Javorsky, a Pesszimista es Vaclav Postranecky, az Optimista szerepeben - tolti be. Ok kdtik ossze az egyes jeleneteket, ahogyan a cseh szinhaz ket legendas alakja, Jan Werich es Jiri Voskovec is tette a pragai Felszabadult Szinhazban eloadott kabare- es esztradmusoraiban. A Pesszimista es Optimista a ket ellentetes vilaglatas megjelenitdi, akik mulattato csevegesnek alcazva kommentaljak a szinpadi esemenyeket. Wilson szinpadhasznalati szempontbol is visszautal a Werich-Voskovec parosra, hiszen a ket komikus kezdte el hasznalni es tette hiresse a proszkeniont, az eloszinpadot, ami a szinhazi fiiggony es a zenekari arok kdzotti resz. Ezek a fiiggony elott jatszodd jelenetek eredetileg a kozonseg szorakoztatasara szolgaltak, amig hatul folyt a diszletcsere, am kesobb onallo szamokka nottek ki magukat, melyek soran az aktualis tarsadalmi es politikai kerdesekre reagaltak. Az 1914 annyifele iranybol ertelmezheto eloadas es annyi athallast, utalast halmoz fol, hogy e helyen remenytelen vallalkozas lenne minden lehetoseget szamba venni. Annak ellenere, hogy Wilson hatterbe szoritja a verbalitast, intellektualis szinhazat hoz letre, amely paradox modon az erzekekre hat leginkabb es elsosorban a nezo vizualis intelligenciajara hagyatkozik. A palyaja kezdeten kiserleti rendezokent szamon tartott Robert Wilson az 1914 cimu darabban kiserletezes helyett biztosra ment. Wilson nemcsak tartotta magat korabban kidolgozott poetikajahoz, hanem magaval hozta Pragaba allando munkatarsait is: Yashi Tabassomi jelmeztervezot, Ann-Christin Rommen rendezoasszisztenst, sot tarsrendezot, es az amerikai vilagitastervezot, A. J. Weissbardot. Elsore ugy tunhet, hogy minden tokeletes: az eloadas erzekelteti a vilagot megronto eroket, ramutat a sajto, a haboru iiressegere, a militarista es a soviniszta kozbeszed veszelyeire, arra, hogy a haboru elkorcsositja az embereket, erkolcsi ziillesbe taszitja oket, a szenvedo es szenvedest okozd ember kiizdelme egyarant esszerutlen gyotrelemben vegzodik. Megis, az eloadas vegeztevel, a vizualis benyomasok elmultaval egyre siirgetobben merul fel a kerdes, hogy tulajdonkeppen mit gondol Robert Wilson? Nem a haborurol altalaban, hanem 1914-rol. Ebben az eloadasban benne volt minden, ami miatt Wilson nagy rendezd: mer es tud szep es iinnepelyes lenni, anelkiil, hogy patetikus lenne, groteszk es felemelo egyszerre, ami nem kis teljesitmeny a mai vilagban, de ebben a konkret temaban azert kivancsi lettem volna a velemenyere is.
