Irodalmi Szemle, 2014
2014/10 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Ardamica Zorán: Válság(ok) termékeny amőbája (Németh Zoltán A posztmodern magyar irodalom hármas stratégiája című kötetéről)
ÍZLÉSEK ÉS POFONOK Németh megfeledkezik egy nem elsősorban irodalomtörténeti tapasztalatról, mégpedig arról, hogy némely történelmi és filozófiai ismereteink szerint az apolitika, az ideológiaellenes magatartás, az ideológia eltávolítá- sára tett törekvés, a kivonulás maga is politikus, ideologikus gesztus. Megkockáztatom: az areferencialitás mint valamely, az ideológiával nem közvetlenül szembehelyezkedő, nem konkrétan ellene érvelő, hanem általában bármely ideológiát teljesen vagy szinte teljesen elutasító, azaz ignoráló (a szubjektum vagy közösség által önmaga számára megszüntető) magatartás a legradikálisabb, leg- totálisabb ideológia. Sőt, ha innen nézzük, akkor az ilyen fokú, tökéletesen megvalósuló areferenciális magatartás (és annak az irodalmi leképeződése, megvalósulása) tulajdonképpen lehetetlen. Az areferencialitás felfalná, megszüntetné önmagát. S ha a harmadik stratégia politikus, ideologikus, az lehet-e elegendő rendező elv? Nem kell-e az ideológián túl valamilyen poétikai, esztétikai, beszédmódbeli platform is az irányzattá gyúrásukhoz? Noha Németh leválasztja a posztmodernt a korábbi paradigmákról, nem varrja el az azokból vezető szálakat. Sem a posztmodern irodalomba (nemzetközi vonatkozásban) egyesek által besorolt, mások által külön kezelt irányzatok szálait. Nagy kérdés, hol van ebben a periodizációban az avantgárd és a neoavantgárd. Azon túl, hogy újítás- és eredetiségvágya bizonyos szempontból22 szembeállítható a posztmodernnel? Előbbi mintha a modernizmus, utóbbi, mintha a kései modern egyfajta vadhajtása lenne? Mely utóbbi indaként simán átnyúlik az areferenciális posztmodernbe (lásd Kukorelly, amikor játszik)? Netán mégsem, hiszen oly sokszor ideologikus a neoavantgárd... Vitatható a kijelentés, mely szerint a neoavantgárd elemeket a „múlt, a történelem és a hagyomány tudatos felhasználása, szövegbe építése (intertextualitás) váltja fel”.23 Nem is az areferencialitás jellege miatt, hanem elsősorban azért, mert a neoavantgárd megszólalásmódoknak úgyszintén integrált elemei voltak a múltra, történelemre és hagyományra való utalások a nyelvhasználat szintjén is, nemkülönben az intertextualitás (lásd némely 22 Ilyen árulkodó, leleplező kivétel lehet például a szerintem már „újraolvasó”, új értelmet tulajdonító, rewriting technikát alkalmazó, intertextusokat kiaknázó ready made alkotás. Lásd Marcel Duchamp Palackszárítóját és az ismét felvetődő inter- és multidiszciplináris látásmód hiányából adódó izmus-értelmezési gondokat. 23 Németh Zoltán: i. m. 24. 81
