Irodalmi Szemle, 2014

2014/10 - Tóth László: A szövegember (önéletrajzi beszélgetések)

stilisztikai szabálytalanságok, nyelvszerkezeti módosítások dramaturgiai szerepét, dráma- és nyelvszervező erejét tanultam el. Holan fordításának - több-kevesebb sikerrel - elég sokszor nekigyürkőztem, s enyém versei eddigi legvaskosabb magyar nyelvű gyűjteményének összeállítása is (melyben szintén Vörös Istvánnal működtem együtt), melyet, a kiadói elképzeléssel egyeztetve, egy, akkor még tervbe vett Holan-összes előkészületeként, az addig ismeretlen magyar Holan bemutatásának - s mint ilyet, közel sem „reprezentatívnak”, nem az „életmű keresztmetszetének” - szántam (szántunk), amint azt utószómban világosan ki is fejtettem (ellentétben egyetlen kritikusunk, Wilheim András vélekedésével), ami azt jelentette, hogy abba - egy-két kivétellel - (szinte) teljes egészében csak azokból a verseiből válogattunk, amelyek magyarul addig még ismeretlenek voltak. (A fordításban kettőnkön kívül még a legelső Holan-fordítóknak számító Székely Magda és Tőzsér Árpád mellett az akkori legfiatalabbak képviseletében Csehy Zoltán és Polgár Anikó működött közre.) Az már más kérdés, hogy ez a Falak című, 2006-os Kalligram-kötet csaknem teljesen visszhangtalanul múlt ki, kivéve az inkább zeneesztétaként, zenetudósként, mintsem irodalomkritikusként vagy versértelmezőként ismert Wilheim András önellentmondásoktól és prekoncepcióktól terhelt, a holani költészetet bevallottan csak áttételeken keresztül ismerő, éppen ezért félreértésekkel és hiedelmekkel tűzdelt, magamutogató megnyilvánulását a Holmiban. Mivel azonban itt most egy sok mindent érintő, ide-oda kanyargó terjedelmes beszélgetés kellős közepén vagyunk, s nem kritikakritikát írok, sietve vissza is helyezem e bennem elég keserű szájízt hagyó wilheimiádát oda, ahonnan előkaptam: az egyébként sokszor és sok mindenben értékes Holmi selejtes, elhibázott szándékú és megvalósítású portékái közé.

Ki tehát verseim abszolút sírásója (Ádámja, eze, aza)? A kérdésre értelemszerűen ezt a választ adhatom: én, rétegzett személyiségem egyik kifejeződése, miként valamilyen értelemben Pan Cogito és Homálynoky Szaniszló is az, sőt, rajtuk túlmenően, s ne hangozzék ez nagyképűen, mert valamennyi olvasó elmondhatja magáról: a világirodalom minden élő és holt költője én vagyok, akiknek műveiben - vagy csak valamelyik művében - valamilyen formában (térben, időben) lehetséges, ám mégis integráns személyiségem valamelyik szelete (akár születésem előtt is) megképződött, megképződhetett.