Irodalmi Szemle, 2014
2014/10 - KÉP/SZÖVEG - Szabó Lovas Emőke: „...valaki, akit önmagomban figyeltem...” ( tanulmány)
KÉP/SZÖVEG 15 Vö. Nádas Péter: Emlékiratok könyve. 193. 16 Vö. „[...] nevetésed a helyed a földön [...]” In Nádas Péter: Emlékiratok könyve. 194. 17 Uo. 180. 18 Vö. Balassa Péter: Erdő sűrűjében. In uő: Nádas Péter. 376. 19 Nádas Péter: Emlékiratok könyve. 189. 20 Vö. Balassa Péter: Erdő sűrűjében. In uő: Nádas Péter. Ъ1Ъ. 21 Nádas Péter Valamennyi fény című fényképalbumának egyik fejezetcíme. 22 Nádas Péter: Emlékiratok könyve. 191. Amennyiben a regényt Fogarassy Miklós véleménye ellenében mégsem a mű egészén végigvitt énfeltárásnak, hanem éppen ellenkezőleg, az én szétesése történetének láttatjuk, ugyanez a harmóniából a diszharmóniába történő (teljesen) meg(nem)érkezés-szerű folyamat megy végbe a regényegészben is. A ferihegyi reptérre megérkező, „elveszett jelekre még emlékező”15 Névtelen Elbeszélő még nincsen egészen „itt”. Nyelvi szempontból ugyanezt tükrözi a Nincsen tovább című fejezet fragmentáltsága is, melynek végéről hiányzik a csontig hatoló nevetés gesztusa.16 Valami megszakad. Viszont mi az a harmónia, s mivé lesz, ami a fejezet elején mégis körülleng mindany- nyiunkat, akik a képben állunk? A Családregény gyermektörténeteinek mitikus kertje ez, „ [... ] szép árkádiai táj [...], lágyan emelkedő tisztás végtelenbe hullámzó dombhátak ölén [...], viharok kuszálta olajfákkal, tépett tölgyekkel [,..]”17, melyben érvényre jut a „valaki néz, valakit néznek” rejtélye. Az erdő metaforája viszont nem csupán az archaikus görög ünnep színhelye, hanem az énnek a saját mélységeibe, ösztöneinek legsűrűbb „erdejébe” való leereszkedésének közege is:18 „aki az ösvényről lápra lép, az bizony halál fia”.19 A lápba való visszasüllyedés egyébként mint az elmúlásnak a teljességgel passzív, önálló akarattól és cselekvéstől mentes módja jelenik meg, a „bemosódás a földbe”, ami a Névtelen Elbeszélővel végül is Krisztián elmondása szerint „történik”, az áhított módon, azaz nem önálló emberi döntésként saját magáról. Az elbeszélő éppen ebbe az erdőbe kíván visszajutni valahogy élete során, s ez az erdőmetafora kapcsolódik szervesen a regény női princípiumához, az asszonyhoz, aki „titkos élete központjában állt”.20 A hely, ahol élünk2' az az erdő lenne, ahol az ember a történelemmel, a természettel és önmagával összhangban él, ahol valaki „jött a fákat krétával megjelölni”.22 Talán a fáknak ezt az idillikus képét viszi tovább Nádas a Saját halál című kötetében, vadkörtefáját a téli halál és tavaszi virágzás ciklikus rendjébe „illesztve”. 34
