Irodalmi Szemle, 2014
2014/10 - KÉP/SZÖVEG - Áfra János: Kép épül, szöveg bomlik (tanulmány)
KÉP/SZÖVEG s Francis Edeline a görög „logosz” (ész, szó, nyelv, logika, bölcsesség) és a szanszkrit „mandala” (kör, ív, korong) szavakból alkotta meg ezt a kifejezést, annak jelzésére, hogy ezek a költemények a - hindu és buddhista irányzatokban szertartásosan létrehozott - mandalák- hoz hasonlóan a kozmosz egészét jelképező sajátvilág-szerűséggel bírnak. Kelemen Erzsébet: Testet öltött szavak - Papp Tibor vizuális költészete. Budapest, 2012, Magyar Műhely. 245-247. A folyóiratban publikált szöveg olvasását ráadásul mégiscsak erősebben befolyásolják a hagyományos olvasási sémák: valószínűleg majdnem mindenki a lapon legfelülre került sornál („íriszed”) kezdi az értelmezést, s ha nem kap külön útmutatást, bizonyára a különálló, de egy sorba került szövegrészek olvasásával halad sorról sorra lefelé. Ezt elkerülendő a kiállításon az idézett definíció épp az egyik logo-mandala mellé került. Az említett térinstalláció azonban nem hierarchizálta a sorokat, hacsak azt a pontot nem tekintjük ilyen kiemelt helynek, ahonnan a látogató a kiállítás terébe lépett. Az onnan érzékelhető térbeli hierarchia egyébként nem esett egybe a kétdimenziós alkotáséval, és nem is volt lokalizálható egészen pontosan, melyik sorra vonatkozhatna az elsőbbség (a négy alternatív lehetőség közül: „téli tárlat”, „beszédaktusunk”, „estelente”, „elnyeli”). Egyébként még a központba helyezés sem tette evidenssé, hogy a bejárat felől érkezve valamennyi látogató épp ezt a munkát közelíti meg és kezdi (ki)betűzni, sokan nyilván valamelyik kép irányából léptek csak a Téli tárlathoz, ezért hát nem érdemes zárt hierarchiát feltételezni a sorok között. A logo-mandala - mint ahogy arra némileg talán neve is utal8 - az olvasás latin hagyományának felfüggesztési kísérlete, ez az installáció viszont csak részben - a vertikális szerveződéssel és nem a keresztviszonyokkal - „tett javaslatot” egy alternatív olvasásmódra, tehát inkább a képként látás irányába mozdította el a figyelmet. Ha a főszövegben szereplő, bejárat felé néző címtől az óramutató járásával megegyező irányba indultunk el az olvasásban, ezt kaptuk: „téli tárlat / íriszed / tükörnyomában / újraolvassa / önmagát / a félelem / felsebzett jelen / arcod / a naplemente / átrajzolja / rostmentén / elnyeli / estelente / beszédaktusunk”, a centrumba emelt vagy inkább rejtett kifejezés pedig: „formaiinba zárva”. Ez a központi szintagma mintegy metareflexió tárgyává tette a jelentéses sor anyagszerűségének térbeli viszonyait is, hiszen a sorok által kirajzolt forma a formalintárolás- ra alkalmazott henger alakú lombikokra emlékeztetett a tárlaton - közepére tehát épp az az egység került, amely a bezártságra utal. Ha a sorokat kombináljuk, valamennyi esetben a szerelmi líra műfaji beszédhagyományához kapcsolódva próbálhatunk csak értelmet adni a szavak egymásutánjá20
