Irodalmi Szemle, 2014
2014/10 - DOBOS LÁSZLÓ ÖRÖKSÉGE - Dobos László öröksége - az Irodalmi Szemle körkérdése. Válaszolnak: Kulcsár Ferenc, Tóth László, Tőzsér Árpád, Varga Imre
DOBOS LÁSZLÓ ÖRÖKSÉGE súlyt adtak minden fellépésének. Mindig tele volt tervekkel, s ő azok közé a következetes emberek közé tartozott, akik meg is tudták valósítani a terveiket. Ma, mikor bárki alapíthat lapot, folyóiratot, ha van pénze, már nehezen tudjuk elképzelni, micsoda forradalmi tettet jelentett a szlovákiai magyar írástudók számára 1958-ban az Irodalmi Szemle megjelenése. Csak tíz évvel voltunk a kommunisták 1948- as puccsa után (amit akkor kötelezően Februári Győzelemnek írtunk és mondtunk), azelőtt három évig a szó szoros értelmében irtóháború folyt a szlovákiai magyarok ellen, magyarul beszélni is, írni is szigorúan tilos volt, aztán ’48 után jött valami enyhülésféle, s egyszer csak szlovákiai magyar irodalmi folyóiratot láttunk az újságárusoknál. S ezt a folyóiratot Dobos László járta ki, alapította és szerkesztette. A legdrasztikusabb kommunista diktatúrák idején megtalálta módját a lapalapításnak. (Csak zárójelben jegyzem meg, de nem hallgathatom el: az akkor alapított lap, az Irodalmi Szemle máig létezik, s ma a leghosszabb múltra visszatekintő szlovákiai magyar irodalmi folyóirat, s az újvidéki Híd, a kolozsvári Korunk és a budapesti Kortárs mellett az egyetemes magyar irodalomnak is legpatinásabb, mert legrégibb létező fóruma.) Dobos módszere a szakadatlan tárgyalás és a kis lépések politikája volt. S ami ezzel együtt járt: mindig hosszú eszmeláncokban, hosszú lejáratú tervekben, stratégiákban gondolkodott. Politikai pályafutása az ötvenes évek legelején, a Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetség központi bizottságában kezdődött, de meggyőződésem, hogy ő már akkor miniszternek készült (1969-ben lett aztán valóságosan miniszter, a nemzetiségi ügyek tárca nélküli minisztere), az Irodalmi Szemlét szinte biztos, azzal indította, hogy valamikor könyvkiadót alapít melléje, az első tanulmányait (mert ő az irodalmi tevékenységét a hagyományoktól elütően nem versekkel, hanem komoly tanulmányokkal, esszékkel kezdte), majd az 1963-as Messze voltak a csillagok című kisregényét a tervezett szlovákiai magyar nagyregény kísérleti tanulmányaiként írta meg. S itt kell megjegyeznem, hogy ezzel a „nagyregénnyel”, sajnos, adós maradt. Egyszer azt mondta nekem: „zsoltárregényt” akar írni a közép-európai magyar és német kisebbségek háború utáni tragédiájáról, a mítoszok nyelvén akarja megírni annak a gyalázatos kvázi-antifasizmusnak a történetét, amelynek a közép-európai, kisebbségbe szorított magyar és német néprészek genocídiuma volt a fő célja. Ezt a nagy tervét nem tudta megvalósítani, s ilyenféleképpen azt kell mondanom, hogy Dobos László íróként inkább lehetőség volt, mint megvalósulás. Dobos László öröksége nem annyira irodalmi munkásságában van tehát, hanem a teljes személyiségében. Abban, ahogy a politikát, a kultúrát, az irodalmat egységben tudta látni (igaz, ebben néha anakronisztikusnak is tűnt), ahogy az irodalomnak a vállalkozási részét s annak fontosságát is látta, s nem sajnálta tőle az időt, energiát. S abban, ahogy a különböző politikai, ideológiai és egyéb nyomásoknak, szellemi diktatúráknak minden korban ellen tudott állni. Cselényi László mondta egy magánbeszélgetésünk során, Dobos temetését követően: akárhogyan is vesszük, Dobos László a háborút követő szlovákiai magyar fél század emblematikus figurája volt, csaknem úgy, ahogy a háború előtti időké Esterházy János. Első hallásra meghökkentett a párhuzam, hiszen Dobos, hálistennek, nem lett a kor mártírja (bár lehetett volna, mindenesetre 1969 után a közéleti szerepléstől hosszú időre eltiltották), de az emblematikusságukban valóban emlékeztet egymásra a két személyiség. 10
