Irodalmi Szemle, 2014
2014/10 - DOBOS LÁSZLÓ ÖRÖKSÉGE - Dobos László öröksége - az Irodalmi Szemle körkérdése. Válaszolnak: Kulcsár Ferenc, Tóth László, Tőzsér Árpád, Varga Imre
DOBOS LÁSZLÓ ÖRÖKSÉGE jaj annak az egyénnek, közösségnek, nemzetnek, amely, elvesztve lelki erejét, közönybe merül, azaz meghasonlik önmagával. 3. T. S. Eliot írja, hogy kultúra az, ami érdemessé teszi az életet, hogy megéljük. Azt kívánta ezzel mondani, hogy nem szeretne abban a lealacsonyodott, fenyegető korban élni, amelynek már semmilyen kultúrája nincs, hanem átalakul látványcivilizációvá, globalizált tömegkultúrává, s megfosztja az egyént autonómiájától: általános elbutulást és nyájszellemet teremtve. S amelyben „a hagyományos kultúra alapjai csődöt mondanak, és olyan szemfényvesztő elvek kerülnek helyükre, amelyek mindjobban eltávolítják az embert a művészi, irodalmi alkotásoktól, a polgári eszményektől, attól a lelki dimenziótól, amelyet régen kultúrának hívtak, s amely a társadalom egészére befolyással volt, igazolva a puszta anyagi bőséget meghaladó létet”. Ebből eredően folyóirat-kultúránk számára nagy kihívás a lelkekben tátongó űr betöltése, a kultúrától elforduló emberek megszólítása, a lelkiismeret, az együttérzés, az eszmények felélesztése, egy olyan kornak a legyűrése, amelynek „nincs kultúrája”. Az irodalom lehet - legyen! - kísérletezés és elmélkedés, gondolat és álom, szenvedély és képzelet, de legyen éber is: lehetőleg - s itt Zalán Tibor szavait idézem - forduljon el az olyan kis vihogó irodalmiságtól, hőzöngő vitustáncoktól, léha, tiszteletlen, frivol, hiteltelen és zsonglőrködő fortélyoktól, amelyek mögött nincsen egy, „a hétköznapinál magasabb lélegzetű építmény”. Egy irodalmi folyóirat - az éberség, nyitottság, elevenség mellett - szerzőivel együtt legyen „elkötelezett” is, ami „egyáltalán nem azt jelenti, hogy lemond a képzelet kalandjairól, a nyelvi kísérletezésekről, a szellemi munkát inspiráló útkeresésekről, vakmerő vállalkozásokról”. Nem! De ezzel együtt legyen polgári felelősségérzete, érezzen egyfajta „elvárást”; képzeljen munkálkodása mögé - még ha ez nincs is! - egyfajta „társadalmi megrendelést”. TÓTH LÁSZLÓ 1. A szlovákiai magyarság kultúrájában s ezen belül irodalmában nem most, hanem az 1989 utáni változásokkal ért véget az a korszak, amit az ún. alapozás - az intézményteremtés, a szervezeti és infrastrukturális keretek kiépítése, valamint a személyi feltételek létrejötte - 1948 utáni egy-másfél évtizedére, illetve az értékalapú építkezés, a mind tudatosabb és differenciáltabb önépítés, a magyar kultúra (irodalom) egészébe való betagolódás és annak fősodraihoz való felzárkózás negyedszázadára osztanék (ami főleg az énekkari és a tánckultúrában, továbbá a képzőművészetben s néhány egyéb területen, például a kisszínpa- di mozgalomban nemzetközi szintű eredményeket is hozott). Dobos László ennek a két korszaknak volt meghatározó, intézmény- és minőségteremtő - és személyében is intézménynek számító és magas minőséget hordozó - alakja (annak ellenére, hogy a szóban forgó négy évtized közel felét háttérbe szorítva kellett töltenie). Személyes tragédiája, hogy 1989 után lényegében meg kellett érnie a nevéhez is köthető korábbi értékek devalválódását és marginalizálódását, melyek helyébe nem mindig léptek azokkal egyenrangú újak; meg kellett érnie a korábbi építmények részleges pusztulását, illetve a korábbi értékrendeknek és közösségi értékeknek nem mindig kedvező átalakulását, s ez ellen ő maga már keveset tudott tenni. 2. Válaszom kicsit módosítaná a kérdést. Dobos László ugyanis az 1960-as évek magyar szépprózájának a szlovákiai magyar „alapo8
