Irodalmi Szemle, 2014
2014/10 - DOBOS LÁSZLÓ ÖRÖKSÉGE - Dobos László öröksége - az Irodalmi Szemle körkérdése. Válaszolnak: Kulcsár Ferenc, Tóth László, Tőzsér Árpád, Varga Imre
hogy valóság nem is létezik, mi több, minden nyelv fasiszta. Azért tértem ki részletesen erre az alapkérdésre, mert Dobos László egymást szülő regényei - Koncsol László szavaival - egyre totálisabb igénnyel, egyre magasabb rendű belső formában megteremtett történelmi tablói a fentiek első felét maradéktalanul igazolják, másik felét pedig tagadják; éppen ezért lehetnek jogosultak a megőrzésre és a továbbgondolásra mindazok számára, akiket érdekel a magyar nemzet felvidéki ágának lassan százéves történelme: küzdelmeivel, gyötrelmeivel, a helyiből egyetemesbe táguló tragédiáival, meghasonlásaival, esélyeivel, s természetesen mindezek hiteles, a lélek és a szellem végső erőfeszítése által történő ábrázolásával. 2. E kérdéssel kapcsolatban azt kell leszögezni, hogy a magyar kultúra, a magyar irodalom a maga hagyományaival, tudatával, lelkiségével és értékrendjével egységes szellemi entitást képez, ugyanakkor történelmileg kialakult több régiója létezik. Alabán Ferenc írja valahol, hogy amint az európai irodalomnak egyik sajátossága a magyar irodalom, hasonló módon külön színt és értéket jelent-jelenthet az egyetemes magyar irodalmon belül a kisebbségi magyarság lényegét, önazonosságát közvetítő és képviselő sajátos irodalmi jelleg és esztétikai érték. A kisebbségi körülmények közötti identitáskeresést és identitásvesztést, „a tömeges fölszámolás kísérletét, százezrek jogfosztását, tízezrek szétszórását, ezrek menekülését”, XX. századi sorsunkat mindennél világosabban fogalmazza meg Dobos László Egy szál ingben című regényében az az öreg parasztember, aki nem akarja, hogy kimentsék, elvigyék a házából őt a nagy csallóközi árvíz idején a katonák: „Sokat voltam el otthonról. A mi csaDOBOS LÁSZLÓ ÖRÖKSÉGE ЛЬ ládunkból mindig hiányzott valaki... Az első háborúban én voltam el... Erdélybe, Szerbiába, a második háborúba már a fiamat vitték. Fogságokat jártunk mindketten... A háború után kitelepítettek Csehországba. Ha menni kellett, mindig megtaláltak. Úgy jöttek ránk, mint ez a víz; a hazajutásunk pokoljárás volt mindannyiszor... Ezért is nem akarok én innen elmenni. Már nehezen hiszek, annyiszor becsaptak..Ugyanígy, ilyen sorsösszefoglaló módon vall a bodrogközi szegény is, akit a cserélődő hatalmak folyton fegyverbe szólítanak, hol az idegenek, hol az övéik ellen: „Más lett a zászló színe, változott a himnusz is, a színek változtak felettünk meg a szavak köröttünk, de a gondunk a régi maradt: a napok, a káromkodások, a szótlan esték meg az éjszakák.” Értelmiségünk egy része az európaiságot már a múltban is létkérdésnek tekintette, de azt is leszögezte, hogy irodalmunk csak akkor lehet európai, „ha kultúránk, vágyunk, álmaink egybeesnek azzal az Európával, amely a Trianonok, tankok dacára a saját talaján újra és megint csak élni akar”. Ma már az a kérdés - vagy mindig is az volt? -, hogy közösségünk „újra és megint csak élni akar-e”. Mindenesetre a felvidéki magyarság létügyeivel való szembesülés alapozó irodalmunknak felvállalt hagyománya volt, ami elől legjobb alkotóink - Dobos László nemzedékéből többek között Bábi Tibor, Cselényi László, Koncsol László, Mács József, Ozsvald Árpád, Tőzsér Árpád, Zs. Nagy Lajos - sosem tértek ki: műveikben, eltérő energiákkal és erővel, az emberi, etikai, esztétikai értékek és tartalmak sosem váltak külön, így közösségünk önismeretét, öntudatát és önbecsülését erősítették. Enélkül a saját identitásuktól fosztották volna meg magukat. Úgy is mondhatnánk, meghasonlottak volna, a közösségükkel együtt. S legalább kétezer éve tudjuk: 7
