Irodalmi Szemle, 2014
2014/10 - DOBOS LÁSZLÓ ÖRÖKSÉGE - Dobos László öröksége - az Irodalmi Szemle körkérdése. Válaszolnak: Kulcsár Ferenc, Tóth László, Tőzsér Árpád, Varga Imre
DOBOS LASZLO ÖRÖKSÉGÉ DOBOS LÁSZLÓ ÖRÖKSÉGE Az Irodalmi Szemle körkérdése Dobos László, az Irodalmi Szemle alapító főszerkesztője 2014. október 28-án ünnepelné 84. születésnapját. Szeptemberi számunkban elbúcsúztattuk lapunk atyját, aki idén július 25-én hunyt el. Most, meg nem élt 84. születésnapjáról megemlékezvén, egy körkérdéssel szólítottuk meg lapunk korábbi szerkesztőit (terjedelmi és időbeli korlátok miatt a teljesség igénye nélkül), arra kérve őket, közösen próbáljuk felmérni Dobos László öröksége megőrzésének, továbbélésének esélyeit, a ránk váró feladatok latolgatásával együttesen. 1. Többen is kiemelték Dobos László nemrég bekövetkezett halála kapcsán, hogy tá- voztával egy korszak ért véget a szlovákiai magyar kultúrában. Ha optimistán értelmezzük ezt a felvetést, azt mondhatjuk, hogy ez az alapozás korszaka volt, a nagy nehezen létrehozott struktúrákat most már csak fent kell tartani. Van-e Ön szerint okunk egy ilyen optimista hozzáállásra, azaz: meg tudjuk-e méltó módon őrizni Dobos László örökségét? 2. Dobos László prózaíróként is az „alapozók nemzedékének” egyik jelentős képviselője, regényeit hagyományosan a szlovákiai magyar próza figyelemre méltó darabjai közé sorolják. Melyek Ön szerint azok az eredmények, amelyek ennek a nemzedéknek az irodalmi teljesítményéből maradan- dóak és a mai magyar irodalom számára továbbgondolhatóak? 3. Dobos László egyik legfőbb érdeme, hogy 1958-ban megalapította, majd tíz éven keresztül főszerkesztőként vezette az Irodalmi Szemlét, amely a szlovákiai magyar írásbeliség egyik legjelentősebb fórumává vált. Ötvenhat év telt el az Irodalmi Szemle megalapítása óta: Ön ma miben látja a szlovákiai magyar folyóirat-kultúra legnagyobb kihívásait? KULCSÁR FERENC 1. Ha az irodalom önnön testéből táplálkozó főnixmadár, akkor - többek között Dobos László munkásságára is - igaz, hogy a századok szülte irodalmi „világörökség” kútfőjéből az egyre sorjázó nemzedékeknek is meríteniük kell, továbbgondolva és kibővítve azt új meg új értelmezésekkel. Mario Vargas Llosa mondja, hogy a kultúra s azon belül az irodalom mindent átfogó erkölcs, amely ugyan megköveteli a kísérletezést, az új esztétikai értékek megteremtését, továbbá lehetővé teszi a történelem, a bölcselet, a vallás, egyáltalán az emberi jelenség sokféleségének kifejezését, de szilárdan, határozottan elvet mindent, ami lealacsonyítja, lezülleszti az emberiesség alapelvét, odáig „fejlődve”, hogy már-már kijelenti: az irodalom nem a való, igazi, megélt életet írja le, hanem önmagát, „aláásva bármilyen igazságba vetett bizalmunkat, azt, hogy higgyük: léteznek logikai, etikai, kulturális vagy politikai igazságok”. E sarlatánok végső soron oda lyukadnak ki, 6
