Irodalmi Szemle, 2014
2014/9 - ÍZLESEK ES POFONOK - Soóky László: A Komáromi Jókai Színház 61. évada - összefoglaló
ÍZLÉSEK ÉS POFONOK A MÁSODIK BEMUTATÓ előre, esetünkben így toporog egy helyben. Ez a tér kamaraelőadást szuggerál, finom árnyalatokkal, bensőséges hatásokkal, érzékiséggel. Aztán lehull a lepel a tükrökről, s ahelyett, hogy szembesülnénk enmagunk lelkiségével, lelepleződik a pinteri blöff: a tét nélküli csalás, a következmények nélküli hazugságok időtlen sora. A szereplők beszélnek, egyik térből a másikba helyezik át az éppen időszerű esemény helyszínét, de mindez hiábavaló, ha hiányzik a meghittség és hiányzik a gyűlölet. A játszók fantomlényekké válnak, öntudathasadásos bábukká. Az épp jelenlévő közönség pedig, ha lehunyta a szemét, egy rádiójáték felvételének hangszigetelt stúdiójában érezhette magát, aminek alig van valami köze a színházhoz. Valló tudatosan kirekesztette a játszók közül az érzelmeket, maradt a távolságtartó közléskényszer, s maradtak a feszültségmentes, olykor szinte természetellenes emberi kapcsolatok, a középszerűség. Ennek tetten érhető oka az, hogy helyismerete alapján tartott a befogadó közegtől, s ez a félelme bizony nem volt alaptalan. Áttetsző barikádot emelt a közönség és a játszók közé, ami megakadályozta az érzelmek áramlását. Érzelmek nélkül viszont az Árulás kiürül, személytelenné válik. Egyébként a rendezői instrukciók sora a helyén volt, a színészi játék pedig igyekvő, csak éppen az említettek miatt nem működött az előadás. A darabot elvitték a kisvárdai fesztiválra, ahol Mokos Attila egy értelmezhetetlen megfogalmazású díjat is kapott, no nem az előadásban nyújtott alakításáért, hanem mert hosszú ideje van a pályán. Ennek némileg ellentmondani látszik az, hogy a Jászai Mari-díjra való jelölések során a neve már rendszerint az első körben kihull. Pedig, ha valaki, akkor Mokos Attila megérdemelné ezt az egyre devalválódó kitüntetést. Václav Cvrtek (Cafourek): Rumcájsz, a rabló. Színpadra alkalmazta: Kárpáti Péter. Rendező: Naszlady Éva. Dramaturgiai munkák: Varga Emese. Szereplők: Tar Renáta (Manka), Bernáth Tamás (Rumcájsz), Szabó Szvrcsek Anita (Grófné), Olasz István (Gróf), Szabó Viktor (Frici, lakáj), Majorfalvi Bálint (Hínárkóc), Holocsy Krisztina (Banya). A zenekar tagjai: Pálinkás Andrá- ssy Zsuzsanna, Lelkes Tibor, Sipos Dávid. Mindjárt az elején szögezzük le: a zenekar jól muzsikált. Aztán két lehetőség közül választhatunk: Kárpáti Péter gyenge műfordítást kapott, vagy ő maga nem ismeri az észak-csehországi vidék közösségének a lelkületét. Például a jicíni evangélikus pap szerint azért könnyű a denevérek röpte, mert csöppnyi sör sincs a gyomrocská- jukban (nemají zádne pivo v brisku). Ez az evidencia s létforma hatja át Cafourek gondolkodásmódját, mely szerint a kecske- gida sajátságos módon szökell, a vizimanó nem gonosz, csak gonoszkodón jóságos, Rumcájsz pedig, ha furfangosan kirabolja a grófot, erkölcsi győzelméből juttat egy parányit a kiraboltnak is. Kárpáti adaptációja a színpadon azért szenved vereséget, mert semlegesíti a főhőst, Rumcájszot, aki a játék folyamán nemhogy rablóként nem viselkedik, de önállóan lépni sem képes. A megoldások hol Mankára, hol a bábura (Csibészke), hol Hinárkócra, hol Fricire, a lakájra, hol a Banyára hárulnak, a főhős pedig asszisztál, szerencsétlenkedik, téblábol, szunyókál. A dominancia átszáll a Grófnőre és a Lakájra, ők irányítják az eseményeket, ők teremtenek kusza szálakon mozgatott esetleges konfliktusokat, s amit a legnehezebb eldönteni, hogy ki a pozitív hős vagy az ő ellenlábasa. Az alkalmazott 91
