Irodalmi Szemle, 2014

2014/9 - Géczi János: A hang (regényrészlet)

kitűnő alkalmakat biztosít az emberek megfigyelésére, gondolja csak el Judith, bármilyen vészhelyzetben mennyivel mélyrehatóbban vizsgálhatóak az emberek, hiszen az ösztönük, helyzetfelismerő készségük s eredendő mentalitásuk működik, s nem az a sok-sok kulturális gönc, amellyel lelkület-testüket elborítják, hogy domesztikáltnak találják őket. A meleg égövi világ a nem oda valót kihámozza a burkából, s pőrén megmutatja, milyen a valódi természete. Judith helyeselt. Nem ért ugyan Alexszel egyet, de nem adódik sehonnan ereje ellentmondani neki. Ahhoz se volt, hogy felnyissa az információs könyvet, amelyet a recepción kapott, vagy egy jegeskávé mellett diskurálgasson a Föld különböző országaiból érkezett részvevők bármelyikével, légyen az a legnevezetesebb pályatárs vagy a legvonzóbb személyiségű, érdekfeszítő prezentációval előállt ismeretlen előadó. Arra sem szánja el magát, hogy a bőséges szabadidőben elmenjen a partra, megnézni, valóban mocskos-e az Indiai-óceán, a gazdag múzeumokba éppúgy nem vágyik, amint nem kívánja megnézni az aranylemezekkel bélelt palotákat, Buddhákkal benépesített szentélyeket vagy az örökké virágzó fákkal, bokrokkal beültetett parkokat. A ténfergő, éhes járókelők, a halpiacok, a város esti élete sem vonzzák. Ámbár Judithot az Alexszel írt, a részkutatásukról beszámoló előadásuk megtartása sem izgatja eléggé, nem hiszi, hogy a nagyszámú szekcióban elhangzó vagy másfélezer előadó között bármiféle figyelmet válthatnak ki. S amikor kiderül, hogy Nancy rengeteg egyetem és még több kutatóintézet vezetőjének megemlítette tehetséges doktoranduszait, a jövő figyelemre méltó kutatóit, s hogy olyan tájékoztatásra kerül sor, amely részben felvillantja az általa vezetett labor jelenlegi érdeklődési területét, így sokan várták Judithék fellépését, Judithnak nincs ideje sem megrémülni, sem örvendeni. Ott áll a hallgatóság előtt, selyemruhában, rövidre nyírt hajjal, s azzal foglalatoskodik, hogy szemüvegét le ne verje az orráról, miközben gesztikulál. Szabatosan, tagoltan adja elő mondandóját, s fegyelmezetten válaszol a kérdésekre, mindenkor jelezve tudása korlátáit. Nancy ugyancsak elégedett vele, s nemkülönben a Nancyra figyelők. Judithot aztán a fogadáson, s itt-ott, ha megállítják, többen is faggatják a részletekről, s ő minden kérdésre körültekintően válaszolt. Egy pohár vörös bort is elkortyol, Nancy akkor nyomja a kezébe az italt, amikor bemutatja őt egy budapesti professzornak, az egyetlen részvevőnek, aki Magyarországról érkezett. A professzor asszony, minden bizonnyal mentora jó ismerője, mély érdeklődéssel követi az előadást, s Judithot részletesen kikérdezi a csapat programjáról. Judith azt se felejti el kiemelni, hogy az eredményük és bőséges felvetéseik csoportmunka során körvonalazódnak, s mindez, ami most nyilvánosságot kapott, elenyésző része a Nancy által irányított projektnek. Az alváskutatásnak egyébként is olyan ága-bogai vannak, amelyekről semmit nem tudni.

A város sárga heve nem enyhült. Judith, a nagyszerű, élvezetes fogadtatás ellenére vergődik, a hőséggel szemben tehetetlennek bizonyul, nem alakult ki saját magától megfelelő technikája a kíméletlen trópus elviselésére, s leginkább ettől esik kétségbe. A természet kifog rajta. Testi érzetei szégyenletesen közel férkőznek a tudatához, és ezt láthatóan res- telli. Ha egyedül marad, lomha és tétova kisállatként oson a lifthez, a leginkább eldugott sarokba telepedik az étteremben, ott, ahol leghidegebb a levegő, s hogy a gyümölcsökből, amelyekkel életben tarthatja magát, alig fogyasszon. A népes előadások élénk és hosszan