Irodalmi Szemle, 2014
2014/1 - Varga Imre: Reggelnapló 10. (próza)
* Vasárnap kora reggel. A szomszédból átbrummog, -pattog, -visít a rádió. Hogy ne hallják a háziak a megölt kacsák, ludakhörgését, a tyúkokét, a nyulakét és a lelkiismeretükét sem, hogy elfelejtődjön a belső tartomány, ahonnan halkan, de határozottan áthangzik: Ne ölj! Kis tanulószótáramba beírtam németül a nyugalom szót. Keserves egyedül, feszülten, a mester biztató tekintete, hasonló törekvésű társak nélkül üldögélni, meditálni. Negyedórányi párnán töltött idő után viszketések, nyomás a test különféle részeiben, fájdalmak. Tudom: nagyon az én akaratom a mérce. Az ego nyavalyái. Rögtön megkeresem a nyavalya német megfelelőjét (Übel vagy Krankheit). Jelzősítem a szomszédból áttörő kopácsolást, s ezek a jelzők most inkább rám vallanak. A kurva anyjukat! Bumburnyákok! Hogyan legyen a szükségből, feladatból erény? A feladat: átolvasni reggeli följegyzéseimet, ez a fekete fedelű naplóban is száz sűrűn telerótt oldal, s ami belőle használható, beleolvasztani, -szerkeszteni irodalmi krónikámba. Már többször nekilendültem az olvasásomnak, de ahogy az írás is akadozva indult (meg a folytatása is szakadozott volt), az olvasást is megtöri folyton valami. Ügy látszik, ehhez is legalább olyan elszántság, össze- szedettség kell, mint a csendes üléshez, hogy nyugodtan benne maradjak. A A New Age prófétái sajátosan nézik a világot; úgy akarnak szabadságot, könnyebbséget, megvilágosodást, hogy hizlalják az egót. Úgy vélem, nem a hiány a mi gondunk-bajunk, hanem épp a fölöslegeink. A vágy, a pénz: vannak. S ez se nem jó, se nem rossz. Akkor válik valami rosszá, ha kötődünk, ragaszkodunk hozzá, és a tárgyaink, érzelmeink rabjai, foglyai leszünk. Ha mi szolgáljuk a pénzt, bútorainkat, lakásunkat, indulatainkat. Rabszolgaként urat játszunk. A lánc hozzáköt az aranyborjúhoz, s körötte keringünk. Van, aki azt hiszi, hogy a kozmosz is e körül forog. A szabadság mércéjét nem az önzés vagy a hiúság teremti meg. S annyiban személyes, hogy a kereső nyitott, bátor, őszinte és nyugodt-e. A mi nyugtalan, izgága, tévécsatornák váltásaiban élő korunk, halálfélelmünk, neurotikus zárkózottságunk, állandó szerepeink szabadságellenesek. Ha a világot korlátozónak látom, valószínűleg: az én korlátozottságom. Jól megpihenni. De ehhez alaposan ki kell fáradnom. Munkában, természetjárásban. A pihenés mércéje önmaga-e, vagy a munka? Is-is. Van, amikor épp a pihenés, a meditáció mindenhatóságában bízom, máskor viszont a tetteket látom egyedül üdvözítőnek. 70
