Irodalmi Szemle, 2014

2014/1 - Varga Imre: Reggelnapló 10. (próza)

De ha a munka nem nyugalomból fakad, s ha a pihenés nem jár mélyünkig át, mindkettő értelmetlen. Ha valamit elmulasztok, annál csak a hanyagul, figyelmetlenül, lélekte- lenül végzett munka a rosszabb.

XElég egy kiáltás, ajtócsapódás, hogy visszaérezzünk. Előtte képek vagyok, mintha én lennék Maya fátyla; loboncom rálóg a világra. A tudatom innen vagy túl van? Én gondolom, vagy inkább engem gondolnak? Ha nincs rítus az életemben, sóhajtás, hálás mosoly rögtön az ébredés után, hogy újabb jó nap vár rám, marad a testi működés, szokásaim, rögeszméim; az ürítés, töltekezés.

Hála a teremtő erőért, hogy emberként módom van a létezés birodalmaira; elviselhetem a pokoli, állati, démoni időket, emberként kiállom a próbát, s félistenként, gyönyörűségben sem vesztem el magam.

Az állatok tehetetlensége meg az isteni mindenhatóság közti térben élünk. Az állatok képtelenek megváltani magukat. Az isteneknek meg nincs rá szüksége. Másrészt viszont az állat tükrözi legközvetlenebbül a természet erőit. Ezért is jelennek meg világszerte az állat-istenek. Az indián tollas kígyó, a hindu majomisten: Hanumán vagy Ganésa, az elefántfejű, az egyiptomi macska, a galacsinhajtó, a kutya, a sámánhitű népek madár-istenei.

A mi életünk, bármilyen sokan vagyunk is, egyéni és egyetemes. Ha nincs középpontja napjainknak, vagy ha bizonytalan ez a centrum, mert az anyagiak, a kellemesség mindennek mércéje, akkor lehetünk bármilyen híresek, mindig a peremen maradunk. Életünk örvény - öröm meg fájdalom zuhog egymásba, teremtés meg pusztulás; fény és sötét egy- beforgása. Örvény szólítja az örvényt - ám a mélyük közös. A mélyük egy.

Az ókori görögöknél az Egy nem szám, hanem a számok eleme. (Az első szám valójában a második, vagyis a kettővel kezdődik a számsor. A páratlan szám úgy jön létre, hogy a pároshoz hozzáadódik az egység.)

Az én életem - bárhogyan is - mindig páratlan lesz.

X

Telünk és múlunk. Már délután van, s mielőtt arrébb tolnám asztalomon a naplót, kinyitom, máris kiderül: ma még nem írtam bele.

Nem is csoda. Koplalási följegyzéseimet olvasom újra; a magammal való foglalkozásnak ez éppen elég. Épeszű író mért olvasná havonta újra magát? Majd a dilettánsok!

De azért ezt a reggeli rögtönzés-sort is átfutom, látom, hol voltam érdektelen, hol hajmeresztőén közhelyes; hol vannak ritka, izgalmasabb részletek. A magánjellegű föl- firkantásokon túl mi az, ami másoknak is olvasnivaló lehet? Egy-egy álom-följegyzés? Talán. Ahol a reggeli mondatok egyik partját még az álmodás vize csobolja. Egy-egy intuitív-filozofikus futam, lírai betét, utcai kép, esemény-mag fölmenthető a hegyre, a falu fölé, az íródó regényembe.

71