Irodalmi Szemle, 2014
2014/9 - BESTIÁRIUM - Kovács Flóra: Időmérés? Az idő kérdésköre a Bestiárium Transylvaniae. Az ég madaraiban (tanulmány)
BCSTIAKIUM még - tervezettsége miatt - jövőbeni. A cselekvések realizálódása miatt kell üres időt teremteni, s azt majd e cselekvésekkel megtölteni. Egy ilyen értelmezés akkor lehetséges, ha a gadameri és az Ernst Jünger-i időinterpretáció felől közelítünk. Az utóbbi szerző példának okáért a földműveléssel foglalkozók időfelosztásait a munka mintegy méréssel való azonosításán keresztül mutatja be.17 Az előbbi pedig az „üres” idő, illetve a „benne” lévő jellemzését végzi el: ,,[a] mérendő időt már eleve, mint »üres« időt gondolják el, szemben mindazzal, ami »benne« van, ám az üres idő tapasztalata nem eredendő tapasztalat, hanem a maga részéről azt a kérdést motiválja, vajon mely tapasztalati feltételek teszik számunkra láthatóvá az időt, mint üres időt, melyet kitöltünk. [...] Az időt ennek a számára szabadítottuk föl és így azáltal határozódik meg üresnek, ami majd ki kell hogy töltse.”18 Ahogy Sapré elveti az idődarabolást, azzal Xénia és Péter értelmezésén túl az együttállás felé kísérel meg elmozdulni. A báró ismeri az idő részekre való osztását. Valószínűsíthetőleg tisztában van ennek emberi jegyeivel, s ebből következően úgy tűnik, mintha az emberit meghaladó időbeliségre vonatkozó együttállást célozná meg. 17 Jünger, Ernst: Homokórák копу- я I ve. Hajdú Farkas-Zoltán fordítása. H. n. [Csíkszereda], 2012, Book- art. 18 Gadamer: i. m. 88-89., 90. 19 Láng: i. m. 180-181. □ „Amikor rájött, hogy minden perc ezernyi pillanatra osztható, amelynek mindegyikét, fontos lévén számára, hasonló kényszerűséggel megjelölt, feloldotta magát a további kalkulatió alól, még mielőtt a feltor- nyosodott számok maguk alá temették volna. Az elhamvadó percek helyébe újak lépnek, és a folytonos darabolás keltette repedéseket új pillanatok töltik ki: a villanó résekből hideg fuvallat érinti arcát, oly igézőn és vészesen, miképpen repedezett tükörből az elmúlás dermesztő képzete. Az időnek ebbéli alkalmatosságához szabván magát egyvalamit cselekedhetett: szembehelyez egy állhatatos tekintetet, egy szüntelenül megszülető arcot, hogy kitartóan és kielégíthetetlenül, anélkül hogy eleresztené, örökösen bámulja és kutassa a perceket, mindaddig, amíg el nem kopik az idő tengelye, és szétmorzsolódik az utolsó pillanat is .”19 45
