Irodalmi Szemle, 2014

2014/9 - BESTIÁRIUM - Sütő Zsuzsa: Posztmodern bestiárium Flaubert-re szabva (tanulmány)

BESTIARIUM

1 Hutcheon, Linda: The Politics of Postmodernism. New York and London, 2001, Routledge. 57.

2 Uo. 366.

3 Hutcheon, Linda: Narcissistic Narrative. Waterloo, Canada, 1980, Wil - frid Lauriel University Press. 16.

ratívákhoz hasonlóan, McHale a posztmodern fikció ontológiai stratégiáját a valóság szerteágazó ábrázolás- módjai közti heterarchikus viszonyban látja. McHale szerint leginkább ez a nézet táplálja a posztmodern művészet és a világunk közti kapcsolatot is.

Linda Hutcheon posztmodernfelfogása Brian McHale elméleteihez közelít, azzal a különbséggel, hogy míg McHale nem teremt konkrét kontextust a posztmodern szövegek értelmezéséhez, Hutcheon a posztmodern fikciót historiografikus metafikcióként értelmezi. Hutcheon szerint a posztmodern szövegek tendenciája ugyanis az, hogy „eltorzítsák a történelmet”.1 „Úgy néz ki, hogy van egy új óhaj az iránt, hogy történelmi szempontból vizsgálódjunk. Ez viszont azt jelenti a mai világban, hogy kritikusan és kontextuálisan kell gondolkodnunk

.”2 Ugyanakkor Hutcheon kitér a tradicionális realista szövegek és a posztmodern szövegek olvasókra gyakorolt hatására is. A tradicionális realista szövegek olvasása egy passzív folyamat, ugyanis az olvasót nem terheli semmilyen felelősség az interpretáció folyamatát illetően. Az olvasó feladata egyszerűen annyi, hogy megfeleltesse az alkotás részeit az őt körülvevő valósággal. A posztmodern szövegeknél ezzel ellentétben, az olvasó az íróhoz hasonlóan aktív szerepet vállal a mű felépítésében, és ezáltal tudatosan kritizál és értelmez a valósághoz viszonyítva. Hiszen „a [posztmodern] fikció nem egy mód arra, hogy a valóságot lássuk, hanem egy öntörvényű valóság, egy heterokozmosz, amelynek logikáját saját törvényei alakítják

.”3

Julian Barnes kortárs posztmodern angol író regényeit leginkább Linda Hutcheon módszereivel lehet megközelíteni, hiszen a történelem kritikus újraértelmezése, az emlékek és egyéni tapasztalatok ironikus átgondolása központi szerepet játszanak bennük. Ezen jellegzetességeknek köszönhetően az angol író a posztmodern próza korlátainak rugalmasságával kísérletezik. Ennek kitűnő bizonyítéka Flaubert papagája című regénye, amely 1984-ben jelent meg Angliában, majd Czine Erzsébet fordításában 2007-ben kerülhetett a magyar olvasók elé. A történet narrátora és egyben főhőse Geoffrey Braithwaite, nyugalmazott orvos, aki Gustave Flaubert iránti rajongásával próbálja átvészel34