Irodalmi Szemle, 2014

2014/1 - Varga Imre: Reggelnapló 10. (próza)

VARGA IMRE

Reggelnapló 10.*

Székemen Elmer ül

Egy zen mester szerint a vallásos élet, az igaz hit jelei: a megfigyelés, összpontosítás és torzítatlan tükrözés. Megfigyelni a külsőre és belsőre szakadtnak káprázott világot, megfigyelni a kettő közti kapcsolatot, megfigyelni, hogy a külsőkben mi vagyunk, s hogy a külsőnek vélt dolgok is bennünk vannak: egyszerre kint és bent, illetve sem kint, sem bent. Összeszedni naponta szétszórt tagjainkat a sokféleség, a sok munka csatateréről! Megtapasztalni, mi van a sok önkéntelen gondolaton túl. Észrevenni, ha a gondolataink használnak bennünket, és nem mi vagyunk a gondolatok urai. Minősítve, elemezve az áramló világot, máris az elvontság, leszakadtság sötétjébe kerülünk. Ela nehéz is, megpróbálok hálás lenni azért, hogy keresztben rásodródtam a lét zsilipjeire, és most gyűlik, örvénylik mögöttem a víz. Ha kilép medréből az erő, s konganak majd a vészharangok az áradás miatt, a víz akkor is a világban marad. Az ár visszahúzódása után az elárasztott réteken dúsabban nő a fű. Az áradás viszont a táj fölöslegeit egyszerre sodorja el. A szalmaboglyán vadnyúl gubbaszt, őzike áll remegve egy farönkön.

Ahol a nap kerete a megfigyelés, a tudatosság s a torzítatlan tükröződés, nem kell külön vallási, erkölcsi, hitbeli dolgokkal foglalkoznunk. A légzésemmel imádkozom. A test, a tartásom emlékképek nélkül is számon tart, tervezgetés, aggodalmak nélkül is minden lépéssel közelebb visz a jövőmhöz. Ami számomra lehetséges, hogy tudatosítsam a lépteimet, ügyeljek rájuk s jelen legyek az utamon. így a cél mindig ajándék.

(Milyen idős lehet most vajon az az óvónő, aki ott állt udvarlójával az osztályterem nyitott ablaka előtt, miközben az ötéves Imike medencéjét fájdalmasan feszítette belülről a vágy. Vajon újra beleszeretnék-e, vagy véglegesen kiábrándulnék belőle? Talán már nincs is az élők között. Marad emléknek. A vasalt kiskosztümjében, fehér blúzában és kabátkájában.)

Az ajtó egyszerre ki- és bejárat. Attól függően, hol állok. Mi marad utánunk? Gyanút keltő, ha azt írom: semmi. Ha viszont azt mondom: minden, mert az energia megmarad, ha átalakulva is, az ajtót személyként a személytelenség felől nézem. Ezzel elárulom magam. Az életével vallásos ember válasza talán ez lesz: az marad meg utánam, amit az örökségemből elosztottam. Aki csak hitből él, azt mondogatja, hogy ez a földi élet siralomvölgy, sőt: pokol, ahonnan ő majd istene keblébe kerül. Ha önmagában nem találja meg az istent, hol keresi majd, ha már nem lesz, aki keressen, ha már nem lesz senki jelen, még ennek tudata sem? Az anyaghitű viszont azt gondolja: visszaolvad egészen a termé* Varga Imre Reggelnaplóyín-ik előző részeit 2013. szeptemberi számunkban közöltük. - A szerk.

68