Irodalmi Szemle, 2014

2014/8 - NÉV-ÉRTÉK - Pál Ferenc: „Egy név, az semmi” (tanulmány)

ff

Egy név, az semmi

ÁLNEVEK, MÁSNEVEK ÉS KÜLÖNNEVEK A PORTUGÁL IRODALOMBAN

José Saramago regényeinek olvasói a Nobel-díjas portugál író műveiben újra meg újra szembesülnek a nevek kérdésével. Ez az író első regényétől, a magyarul még nem olvasható Manual de Pintura e Caligrafiátói (Festészeti és szépírási kézikönyv) fogva kísértő problematika az 1997-ben megjelent Minden egyes név ben jut el a már-már filozófiai kérdésfeltevéshez, miközben az író előző regényében, a Vakságban alkalmazott módszerrel nem használ személyneveket, és szereplőit csak valamiféle epitheton ornansnak tekinthető metonimi- kus körülírással egyéníti. Erre a modern, a nevek által hordozott egyéniséget megszüntetni igyekvő világban tért nyerő gyakorlatra utalnak a regény végének temetői jelenetében elhangzó szavak is:

1 Saramago, José: Minden egyes név. 235.

2 Saramago, José: Lisszabon ostromának históriája. 136.

A szám alapján azonosíthatja [... ] a számok fontosabbak, a nevek nem férnének el a térképen, csak ha olyan nagy volna, mint maga a világ. Egy-az-egyhez méretű, igen, egy-az-egyhez méretű, és még így sem férne ki teljesen mindegyik név.'

Pedig Saramago számára, minden ellentmondásuk ellenére, fontosak a nevek, amint a Lisszabon ostromának históriájában ki is jelenti, hogy „a neveknek ezt a kérdését nem szabad jelentéktelennek ítélnünk,”2 s ennyiben egyrészt kapcsolódik a huszadik századi regény meghatározó példáihoz, Proust és Joyce munkásságához, másrészt pedig a portugál hagyományokhoz.

Közismert, hogy Proustnál milyen fontos szerepet játszanak a személynevek, Joyce-nál pedig a főhősnek nyolc-tíz neve van, amelyek eleve megkérdőjelezik identitását, individuális létezését. De érdemes megemlíteni egy különös egybeesést is. A Prousttól és Joyce-tól sokat tanuló Szentkuthy Miklós ugyancsak igen nagy