Irodalmi Szemle, 2014
2014/8 - NÉV-ÉRTÉK - Petres Csizmadia Gabriella: Hogyan is szólítsam meg magam...? (tanulmány)
NÉV-ÉRTÉK zők lánykori nevén jelent meg (például Szabó Magda művei), hiszen az egyik legtipikusabb női szövegtípusnak éppen az intim szféra és nyilvános szféra közt áthidaló autobiografikus jellegű szövegeket tartjuk. A többféle családnévhasználat azonban töredezett énképet hozhat létre, és ön-elidegenítő hatással bírhat - erről tanúskodik Polcz Alaine a Történetek a női testről (Polcz 2007) című naplótöredékében, ahol elmeséli, hogy élete folyamán öt vezetéknévvel rendelkezett, sőt tizennyolc éves koráig a hivatalos utónevétől eltérően Ibolyának szólították. Ekkor jelenti ki: „Világos, hogy a nevem és közöttem van egy távolság. Sokszor tűnődtem, hogyan is szólítsam meg magam” (Polcz 2007, 348). Az önéletíró többszöri névváltoztatásának köszönhetően képtelen önmagát egyetlen összefogó jellegű névvel megnevezni, sőt az én-jét is kettéválasztva értelmezi, és leválasztja a testét a leikéről: „Ki akar dolgozni? Te vagy én? Úgy értem, a testem vagy én? A testem, az nem én vagyok?” (Polcz 2007, 369). Ebben az értelemben az én magában foglalja a te-t és az ő-t is, hiszen a lélek-én a test-ént csak a te vagy az ő távolságából képes megszólítani. Önértelmezési nehézséget okoz a ragadványnévkényszerű viselése is. Erről tanúskodik Mary McCarthy, aki lejegyzi önéletírásában, hogy Cs. I. E. monogramú ragadványnevet illesztettek rá (McCarthy 1968, 171), azonban minden igyekezete ellenére sem sikerül kiderítenie, mire utal ez a monogram. Az önéletíró a gúnynév viselését teherként hordozza magán, hiszen ezen keresztül a külvilág egy számára ismeretlen jelentéssel bíró megszólítással bélyegzi meg. A ragadványnév dekó- dolhatatlansága kétszeresen eltávolítja a nevet viselőjétől, mivel egyrészt képtelen azonosulni egy olyan névvel, amely pejoratív modalitásával alárendeltségi pozícióba helyezi őt társaival szemben, másrészt a név jelentésének titka a kirekesztettség érzetét, a többiek tudásának elérhetetlenségét indukálja benne. McCarthy ragadványnevével szembeni távolságtartását tehát nem csupán az gerjeszti, hogy nem dönthet saját nevének kiválasztásáról, hanem az is, hogy a ragadványnév jelentéséhez való hozzáférhetetlenség saját énjének kiismer- hetetlenségét jelenti. „Biztosra vettem, hogy valami szörnyűséget rejt (a nevem), valamit, ami még rosszabb, mint a csámpásság (tudomásom szerint nem voltam csámpás), valamit, amire nem is jöhetek rá, mert olyasmit tár fel belőlem, amit csak a világ lát, s én nem, mint egy hátamra tűzött cédulát” (McCarthy 1968,172). A ragadványnév tehát a külvilág és viselője közti áthidalhatatlan távolság jelölője- ként, a külső és a belső perspektíva összeférhetetlenségének jeleként mutatkozik. Az önéletírói szövegek tulajdonnév-vitáját próbálja feloldani az önéletrajzi tér fogalmának bevezetése, amely az azonos név - töredezett szubjektum közti látszatellentétet kívánja áthidalni. A modern autobiografikus szövegtípusok ugyanis szívesen kölcsönzik a fikciós szövegek narrációs eljárásait és szövegszerkesztési technikáit, amivel a szövegek referenciális bebetonozottságát kívánják problematizálni, vagyis az „igazsághű beszédmód és műalkotás” követelményének szeretnének egyszerre megfelelni (Lejeune 2003,236). Az önéletrajzi tér értelmében nem csupán a különböző ön-megszólításokat és megnevezéseket viselő szubjektum válhat az autobiografikus szövegek alanyává, hanem a szerző/elbeszélő/főszereplő hármas névazonosságát feloldva szerzői játék tanúi is lehetünk. A tulajdonnévvel való játék ugyanis kitágítja az én-szövegek kategóriáját, és leleplezi az én-szöveg narrátora és főszereplője közti viszony problematikus rendszerét. Ennek értelmében az E/l-ben megszólaló ön-elbeszélő helyett E/3-ban, ritkábban E/2-ben szólal meg az önéletíró, vagyis a narrációváltásnak köszönhetően az elbeszélő és a főszereplő között látszólagos távolság keletkezik. Ezt a technikát alkalmazza Gertrude Stein a híressé vált auto10
