Irodalmi Szemle, 2014
2014/6 - Csapó Csaba: Kelet és Nyugat házassága - Tennessee Williams nyugati nó drámája (tanulmány)
Ilii '. Csapó Csaba kelet És Nyugat házassága- TENNESSEE WILLIAMS NYUGATI NÓ DRÁMÁJA Az Egy tokiói hotel bárjában (1969) egyike Tennessee Williams legbonyolultabb színműveinek; ez a drámaíró legrövidebb - kétrészes - darabja, amelyben már semmi nyoma nem található annak a finom költői nyelvnek, amelyről oly híres volt. Ehelyett fragmentált, nyelvtanilag tudatosan elrontott mondatok jellemzik, s karakterei inkább absztrakciók, mint hús-vér emberek, valamint a díszlet is minimalizmusra törekszik, ellentétben a korábbi darabok gondosan kimunkált színpadképével. Williams ismerte a hagyományos és a modern japán színházat, sőt japán útja során személyesen is látott kabuki és nó előadásokat. Kezdetben forrása Misima Jukió Öt modern nó játéka volt Donald Keene fordításában, amely tartalmazta Arthur Waley klasszikussá vált Japán nó színművei című művét is. Williams bizonyára más forrásokat is tanulmányozott, de a legtöbbet a Japánban látott autentikus előadásokból merítette. Drámaolvasatunkban rávilágítunk a darab kettős, azaz egyben keleti és nyugati voltára, valamint leszögezzük, hogy a Tokiói hotel összetettségénél fogva több szempontú megközelítést igényel: a nó dráma hatása éppúgy érvényesül benne, mint a kereszténység, illetve az amerikai absztrakt expresszio- nizmus - főleg Jackson Pollock munkássága. Ezen felül Anton Pavlovics Csehov dramaturgiáját is figyelembe vesszük, valamint rámutatunk arra, hogy a Tokiói hotel éppúgy művészdráma is, mint a Sirály. A japán színházi formák csekély hangsúlyt fektetnek a cselekmény kibontására, a történet reprezentációjára pedig szinte semmit; ezek helyett a darab performatív értékét, valamint a színpadi teret állítják előtérbe. A nó játék különféle szakrális és világi rituális események alkalmával született meg és fejlődött, s a rituális jellegét mind a mai napig megtartotta. Egyfajta különleges totalizáló hatás elérése a célja, s hogy ezt megérezze a néző, a nó színházat egészen más szemmel kell nézni, mint a nyugati drámákat. Kunio Komparu megjegyzi, hogy amikor nó drámát látunk, „a néző úgy vesz részt a színmű megalkotásában, hogy egyéni, szabad asz- szociációi során kelti életre a belső drámáját, amely a főszereplő érzelmein keresztül átszűrődő tapasztalatain alapul. [...] nem a néző igazodik a színpadon lévő főszereplőhöz, hanem sokkal inkább arról van szó, hogy megalkotja saját, személyes drámáját, melyben a darab főszereplőjével osztozik. így valójában a néző válik a színházi tapasztalat főszereplőjévé.” (Komparu 1983, 18) Richard Schechner hozzáfűzi, hogy a japán emberek számára ez a tapasztalat „buddhista alapokon nyugszik, melyet »leválasztott látásnak« lehet nevezni” (Schechner 1988, 76
