Irodalmi Szemle, 2014

2014/6 - Csapó Csaba: Kelet és Nyugat házassága - Tennessee Williams nyugati nó drámája (tanulmány)

203). Az amerikai közönség és a kritikusok nem tudtak, és/vagy nem voltak hajlandók újfajta befogadói attitűd kialakítására a darab kapcsán, ami miatt a Tokiói hotel rengeteg negatív kritikát kapott, valamint értetlenséggel és felháborodással szembesült.

Az Egy tokiói hotel bárjában a leginkább félreinterpretált mű Williams drámái közül. Az első kritikai fogadtatása lesújtó volt. Clive Barnes Williamst „a magány szomorú madarának” aposztrofálta, valamint szerinte a Tokiói hotelt a „bizonytalanság” jellemzi (Barnes 1969, 54). Henry Hewes úgy tekintette a művet, mint amely a drámaíró személyes „agóniája mind a művészi alkotás nehéz folyamatával, mind az öregkor kísértetével való vívódással kapcsolatban, [... ] és a közelgő halállal való vívódása” (Hewes 1969, 18). Walter Kerr a bemutató utáni kritikájában a darab „szintaktikai furcsaságaira” hívja fel a figyelmet (Kerr 1969, 5), melyek lényege szerinte „a befejezetlen mondatok fetisizá- lása” (Kerr 1969, 5). Martin Gottfried értelmezésében Williams furcsán új nyelvezete bizonyíték arra, hogy a drámaíró „elvesztette tehetsége kézben tartásának képességét” (Gottfried 1969, 52). Véleményünk szerint ez az újfajta drámai nyelv éppen az ellentéte annak, amit a kritikusok állítottak: szigorúan szerkesztett és kontrollált struktúrája arra irányuló felfedezési kísérlet, hogy a fragmentált nyelv mennyire képes megtörni azt a hitet, amely szerint a nyelv lenne az elsődleges jelölő a jelölők rendszerében. Mivel a darab az 1960-as évek közepén íródott, a kritikusok feltételezték, hogy az a drámaíró életében lezajlott eseményeket és saját művészi frusztrációit tükrözi. Nem ismerték fel, hogy a darab férfi főszereplője, Mark Conley nem maga a drámaíró portréja, hanem a legendás amerikai absztrakt expresszionista festőművészé, Jackson Pollocké.

A Tokiói hotel dramaturgiája igen közel áll a nó drámához; Allean Hale megfigyelése szerint a nó „statikus, absztrakt, metafizikus használatával olyan, mint a félbehagyott dallamívek és áriák váltakozása” (Hale 1991, 373). A nó absztrakt esztétikája a színpadi tér eltolódásában is megmutatkozik, s az absztrakt színpadkép beszivárog a dialógusokba, melyeket a színpadkép megfagyasztott rituáléként ellenpontoz. Miriam és Mark nem hadakoznak, hanem interakcióik annak dialektikus viszonyát mutatják meg, hogy a művészet képtelen a víziók reprezentációjára. A dráma csonkolt nyelvezete a színpadképhez hasonlóan magának a színháznak a teljesen statikus, absztrahált és egyszerűvé torzított esztétikáját juttatja érvényre.

A cím a bárt a japán nó színházzal azonosítja, vagy helyesebben egy „kapuval”. Tokió Japán szinekdochéja, míg a hotel magára a színházra utal. A szállodát Williams korábbi darabjaiban az „élők háza”, vagy „holtak háza” metaforájaként használta; emlékiratait eredetileg Menekülj, menekülj ebből a szomorú szállodából! címmel szerette volna megjelentetni. Ray Speakman megemlíti A vágy villamosa kötetbeli kiadásának bevezetőjében, hogy Williams memoárjainak publikálása előtt a következőt írta ügynökének; „Új címet találtam az emlékirataimnak, »Menekülj, menekülj ebből a szomorú szállodából!« - ez egy sor Anne Sexton egyik költeményéből” (Speakman 1995, vii). A nyitott színterű nó színház kapuja szentély bejáratához hasonlít, így a „tokiói hotel bárjában” érthető úgy is, hogy „egy japán színházban”. A „bár” szó angol jelentései között fel kell hívnunk a figyelmet a „korlát”, „sorompó” jelentésre, mivel ha a „szentély” vallási tartalomra utal, a „bár” jelen esetben az angol „átmenni a korláton” („to cross the bar”) kifejezést idézi fel, mely a halál eufemizmusa a szlengben csakúgy, mint Lord Tennyson híres költeményében (Crossing the Bar), ahol a címbeli kifejezés szintén a halál mezsgyéjén való áthaladást jelenti. A fentebbi megállapításokat az a tény