Irodalmi Szemle, 2014
2014/6 - Williams, Tennessee: Egy tokiói hotel bárjában (dráma, Csapó Csaba fordítása)
Leonard: Hozzá vagy szokva a szélsőségekhez. A mi galériánk is hozzá van szokva, mondhatni, részben. Miriam: Egy régi idiómát feléleszteni, az klassz vagy dendi? Mark nem mutatott érezhető érdeklődést a figuratív vagy hagyományos stílus iránt. Volt nála csurgatás, hajítás, mártogatás, festékfoltokkal játék, áztatás, vakarás, hasítás, vágás, tunkolás, halomba rakás, heroikus kitartás a színnél, de most elért arra a pontra, igazi pontra, ahonnan kétlem, hogy el tud-e valaha is szakadni. Ó, nem vagyok bolondja a ... -nak. A szent stúdiója, beszél hozzá. És a fekete-fehér korszaka, mielőtt. Leonard: A, hú, nagyon korai, az új technika felfedező stádiuma nem kiállításra való, és ezt mondtam neki. Jól fogadta. Egyetértett. De az idő nagy részében tartanom kellett, hogy össze ne essen. Bárcsak megértenéd a súlyosságát az ő! ( Miriam észreveszi Markot jobb oldalról) Miriam: Az arcán véres papír zsebkendő. Ha idejön az asztalhoz, ha képes lesz rá, azt szeretném, hogy a barátjaként mondd meg neki. Leonard? Leonard: Igen. Miriam: Mit gondolsz, miért táviratoztam neked azt, hogy ő? Leonard: Nem a szélsőségek azok. Rengeteg csodás módja van annak, hogyan vigyünk fel festéket a vászonra, fára, fémlemezre vagy kőtáblára vagy. Miriam: Leonard, azt hiszem, nem kellett volna hozzád fordulnom. Leonard: Miriam! A fő gond most abból adódik. Miriam: Abból? Leonard: Abból a változásból, amit el lehet képzelni meg érezni is a hozzá való viszonyodból. (Mark bejön jobbról, odamegy az asztalhoz, véres papír zsebkendők az arcán. Tiszta, fehér öltöny van rajta, de szemmel láthatóan lefogyott, így az öltöny mérete már nem jó neki. A megjelenése lepusztult és fantasztikus, sőt, még gyerekes is. Amikor beszél, reszket a hangja) Mark: Csapos, kérem! Még egy széket az asztalhoz, és. (A Csapos még egy széket helyez el az asztalnál. Miriam egyenesen előrenéz, hűvös pillantással. Mark leül, de közben erősen előrebukik, neki az asztalnak. Lihegve nevet) Miriam: Na, tessék. Milyen hatással van rád a nyilvános megjelenésének eme kis demonstrációja, már ha el tudod képzelni magadat az én helyemben? Az amiatti szégyenkezés az. Leonard: Lehet, hogy ő is szégyenkezik, mint te, sőt, talán még inkább. Miriam: Ő egyáltalán nem, a legkevésbé sem szégyenkezik. Egy picit se ... miatt. Nem hallod, hogy nevet? Leonard: Zavarában nevet. Miriam: Sajnálom, hogy én nem tudok az undoromtól nevetni. Ha tudnék az undoromtól nevetni, az lenne a legnagyobb „ha-ha”, amit valaha is hallottál, de sajnos... Hagyjuk! 69
