Irodalmi Szemle, 2014
2014/6 - Williams, Tennessee: Egy tokiói hotel bárjában (dráma, Csapó Csaba fordítása)
Mark: Igen, sokszor a munkamegszakítás, különösen az új stílusban, az okozza, okozza, a pillanatkiesést, amely még nem lett feltalálva! Miriam: Mark! Repülj vissza, és. Mark: Ha én, akkor te is visszarepülnél velem? Természetesen te is. Miriam: Nem Mark, nem repülnék vissza. Mark: El akarsz engem? Miriam: Elvinni téged a szerető és gondoskodó Grace nevű nénikédhez, aki bolondul az emberi katasztrófákért. Még sosem voltam nála úgy, hogy két perc múlva ne mondott volna, ilyesmit: „Tudtad, hogy ez meg ez elhunyt, vagy hogy eltávolíttatta a gerincét.” És persze ott lenne neked Leonard határtalan megértése. A reptéren várnának. Látnák az állapotodat. Attól kezdve az ő problémájuk. Én nem hagyom, hogy az enyém legyen. Mark: Miriam! Azt akarod ezzel mondani, hogy szeretnéd, ha egyedül utaznék vissza? Miriam: Nem, nem egyedül, egy ápolónővel, és erős nyugtatok hatása alatt. Oxigénmaszkkal, minden franccal, még tudatában se lennél annak, hogy. Mark: Nem hagyhatom abba a munkámat itt, mielőtt én irányítanám. Miriam: Mark! Őszintén szólva, azok a vásznak, amelyeket szerencsém volt látni. Mark: Félkészen. Miriam: Tiritarka sütemények voltak. Mark: Az elején igen. Miriam: Mostanában. Mark: Van valami annyira szerves! Miriam: Igen, hozatok neked a hotelboyok kapitányával egy diktafont. Mark: Úgy érzem, mintha átléptem volna egy országhatárt, ahová nincs belépési engedélyem, de belépek, ez, ez! Megmondom neked, megrémiszt engem. Most! Kezdetben! Miriam: Pihentesd! Legalábbis ne erőszakold meg a. Mark! Még nem késő az ismerős környezetben. Mark: Az ital hiba volt. Elnézést, egy pillanatra! Miriam: Semmilyen bizonnyal. Mark: Míg ledugom az egyik ujjam a torkomon. (Jobbra el) Miriam: Igen. Nos, távozott. Ez az átkozott virág zavar engem. Ki nem állhatom az asztalon. Nem tudom megmondani, miért, de néha egy ártatlan tárgy is rettenetesen tud zavarni, igen, mint az a napsugár gyémánt. „Sally! Ez a bross gyönyörű, de lennél kedves, levenni, és?” „Miért, Miriam?” „Sajnos nem tudom megmondani, miért.” „Rendben, drágám! Berakom a táskámba.” „Köszönöm, Sally! Eltennéd a táskát a látómezőn kívülre?” Pár nappal később megtudtam, hogy azt gondolta, megbolondultam. És most ennek a rohadt virágnak is mennie kell! Lehet, hogy az az oka, hogy a vágott virág elkerülhetetlenül haldokló virág? Megkérem, hogy vigye el az asztalról. Fiatalember! Csapos! Csapos: Mi az? Miriam: Ezt a virágot az asztalról lenne kedves elvinni? Csapos: Miért?
