Irodalmi Szemle, 2014
2014/6 - Williams, Tennessee: Egy tokiói hotel bárjában (dráma, Csapó Csaba fordítása)
Mark: Miriam: Mark: Miriam: Mark: Miriam: Mark: Miriam: Mark: Miriam: Mark: Miriam: Mark: Miriam: Mark: Miriam: Mark: Miriam: Mark: Miriam: Mark: Miriam: Mark: Miriam: Mark: Miriam: Mark: Miriam: Mark: Miriam: Mark: Miriam: Tudod, hogy én miként. (Zihálva nevet) Mozgom a szobámban? Azt hiszem, nehéz neked bárhová is mozognod. Elkapok egy széket. Elkapok egy fiókos szekrényt. Elkapok egy. Hogyan jutsz el a liftig? Által. (Zihálva nevet) Azáltal, hogy a falnak támaszkodom. Mellette dülöngélek. Elmennél orvoshoz, ha találnék egyet neked? Mindössze annyit tudnék mondani neki, hogy a munkám miatti feszültség. Lehet, hogy megvizsgálná a reflexeidet. Először az elsődleges színek és semmilyen. Semmilyen technika, amely elv, elv. Azt próbálod kimondani, hogy elválaszt? Igen, elválaszt, tart valami táv. Lefordítva az összefüggéstelenségedet, valami távolságot tart. Ez az? Érted, mit próbálok mondani. Igen, amit próbálsz, de nem azt, amit mondasz. Ne nyúlj hozzám azokkal a foltos ujjaiddal. Ne görnyedj, és ne hajolj előre, próbálj egyenesen ülni a széken. Amikor benéztem a szobádba, és láttalak meztelenül csúszkálni egy hatalmas, kiterített vásznon, azt gondoltam: „Istenem! Ideje a!” Megértettem az intimitást, aminek léteznie kéne, kell, a között... a festő és én! Az! Most felém fordult, vagy én fordultam felé, semmi távolság, semmi elválasztás többé köztünk! Az egység, a! Hisztérikus vagy? Mindig meztelenre vetkőztem a stúdiómban .. .-ben. Majd a hotelboyok kapitányával hozatok neked egy diktafont, hogy megörökíthesd a hagymázas félrebeszélésedet. Játszd vissza magadnak, és talán legalább annyira megdöbbensz, mint én a ...-tói. Képek benne. Felvéve. Mindig volt valami elhatárolás ...-ig. Vége! Abszolút egy-ség a ...-val. Úgy rázod az asztalt, hogy meg kell markolnom a másik oldalát, és meg kell próbálnom megtartani ...-tői. ( Visszahanyatlik) Ha azt mondanám, hogy én. Mit? Valójában megrémülök ...-tői. Hinnél nekem? Nincs okom kételkedni benne. Izgatott, igen, vadul. De megrémülve egyszerre, én. Mark! Ezt a munkát nehéz korlátok közé szorítani. El akar rohanni, ugye? Mindig, mielőtt ellenőrizhető határokat éreztem, én. Reszketve, mosdatlanul, borotválatlanul, festékfoltokkal a hajadban. Nézd meg magad ebben a tükörben, ha nem vagy vak. (A nő Mark elé tartja a nagy tükröt, de az elnéz felette, a nőre) Igen. (Leteszi a tükröt az asztalra) Vak. 55
