Irodalmi Szemle, 2014
2014/6 - Varga Imre: Reggelnapló 12. (próza)
Marika torka begyulladt (máris értelmezem, irányítással, önelfogadással kapcsolatos energiák zavara): nehezen, siralmasan beszél, nyugodtan mondom neki, hogy miattam ne álljon meg a havi egyszeri meditációs alkalom, belátom ugyanis összeférhetetlenségemet, s inkább lemondok ezekről a hasznos órákról. Majd meditálgatok egyedül fatornyos falumban. Attól, hogy indulatok nélkül lemondok valamiről, megkönnyebbülök. Eszembe jut egy koan, le is írom. Egy fiatal szerzetes fogaival tartja magát egy faágon. Arra jár épp egy vándor, aki a zen út igazságáról kérdezi. A szerzetes azt tanulta mesterétől, hogy engedjen el mindent! Fájt már az állkapcsa, nyaka s a teste, összekötözött kezével és lábával pedig nem tudott kapaszkodni. Ezért elengedte szájával a faágat. Már zuhanás közben ráébredt: halálra zúzza magát. Nem az ágat kellett volna elengednie. S most nemcsak bizonytalan, de fél is. Az villan föl benne, hogy a halál nem jó válasz egy élő kérdésre. Akkor hát mi a helyénvaló válasz? A kérdezőt engedje tovább némán? így elárulná a fogadalmát, hogy az élőlényeket eligazítja útjukon. A kérdést engedje el? Vagy a gondolatait, s bízza rá magát szótlanul a zuhanásra? Ez a szerzetes, mivel igencsak okos volt, még most is zuhan, ha közben meg nem halt. Japánban unszuinak nevezik a szerzetest, ami szó szerint felhőt és élővizet jelent. A szerzetes tudata szabad, mint a felhő az égen, s mint a sziklák közt áramló hegyipatak. Nem korlátozza őt a szabadság vagy a rabság gondolata, fogalma. Él kötelmek nélkül. Szabadon. A gyakorlás visszahozza a test meg a légzés összhangját. Fölfedi a légzésben, mozdulatainkban, létezésünkben rejlő tudatosságot, örömet. Amíg gondolkodom róla, amíg akarom, a gyakorlás nem teljes, hiszen az akaratom, célra irányultságom kiforgat abból, ami egyáltalán megközelíthető: vagyis a jelenemből. Vannak ellentmondásaim. A nyugalmat gyakorolva nyugtalan vagyok. Belátom, hogy most is ellentéteimmel vagyok jelen. Amíg az ellentéteimet nem fogadom el, hogyan is jut hatnék túl rajtuk? Egyszerre Nap-arcú és Hold-arcú, befogadó és adó, nyugvó és nyugtalan; a közvetlen átélés nem választ, nem minősít. Mindig teljes önmagam a válasz. S ez így is van, vagy csupán gondolat? Ha csak gondolat, vajon ki az, aki elgondolta? Nincs olyan tevékenység, amiben ne a teljes lét nyilvánulna meg. Ülni, járni, enni, aludni térni a tudatosságod fokától függően a kozmikus énnel történik, vagy pedig csak N. N.-nel. Amit evés közben gondolsz, amit kimondasz, kitől és mitől választ el? Járás közben hagyod, hogy használjanak a gondolatok. Miért? Gyakran nem tudsz elaludni az érzéseidtől, gondolataidtól. Mi zár el az alvás tudatállapotától, ha az rejtett lehetőségként mindig jelen van. Hogy felelsz ezekre a kérdésekre? Nem holdkórosság-e, nem vagy-e holmi csendesbolond, hogy magadat kérdezgeted? Ha kiválsz, máris visszaoldódsz. 19
