Irodalmi Szemle, 2014
2014/5 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Demeter Zsuzsa: A találkozás elkerülhetetlen? (Tompa Andrea Fejtől s lábtól című kötetéről)
ÍZLÉSEK ÉS POFONOK > Demeter Zsuzsa A TALÁLKOZÁS ELKERÜLHETETLEN? Tompa Andrea Fejtől s lábtól című kötetéről Bevallom, Tompa Andrea első regényének (A hóhér háza, Pozsony, 2010, Kalligram) elolvasása után maradt némi hiányérzetem. Nehezen szoktam a regény fejezetnyi mondatait, a néhol indokolatlan pátoszt, a belterjességet, s óhatatlanul viszonyítottam a könyvet az elmúlt évek Kolozsvár-könyvei- hez (Demény Péter Visszaforgatási hoz vagy Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című regényéhez). Ugyanakkor számos vonatkozásában épp a belterjesség működési mechanizmusát volt izgalmas megfigyelni: miként kezdenek a családtörténet különböző írott szövegei egymásba csúszni, ezekből miként kerekedik ki a Tompa család sagája. Nem tudtam elvonatkoztatni és menekülni sem attól, hogy lassan majd’ ugyanannyi éve élek Kolozsvárott, mint amennyit itt élt Tompa Andrea: az ő Kolozsvárja azonban már nem az én városom, ismeretlen ismerősként fedeztem fel Kolozsvár rejtett arcait. Éppen ezekért is vártam Tompa második regényét. Kíváncsi voltam, az első kötet támasztotta hiányérzetemet mennyiben tudja áthidalni, a „Kolozsvárban-lét” adta belterjesség miként működik az eltávolítás gesztusa révén, a személyes történet érintettségének (látszólagos) hiánya mennyiben segíti a szerzőnek szenvtelenebből láttatni a megidézett korszakot. Ehhez kitűnő eszköznek bizonyult a nyelv - a várostól időben eltávolodni nyelvbeli távolságot is feltételez, s ebben Tompa igencsak remekel. A XX. század eleji Kolozsvár beszélt nyelve igazi csemege az olvasó számára, amely révén nemcsak az első kötetből hiányzó távolságtartás gesztusa teremtődik meg, hanem egyben az irónia és a humor forrása is. „Mindenesetre apám a válaszadást nem siette el” - indít a regény első fejezete. „Na most mit lehet csinálni” - így a második. A két mondattal in médiás res-szerűen csöppenünk bele a két narrátor élettörténetébe: a Monarchia utolsó éveinek Kolozsvárján járunk, két orvostanhallgató pályáját követjük végig majdnem 500 oldalon, az I. világháborún át a Trianon utáni évekig. Mint a kötet alcíme, Kettő orvos Erdélyben is jelzi, párhuzamos pályaképekkel találkozunk, s a megidézett helyszín bővülni látszik, kitágul a világ: Kolozsvár mellett a korabeli Erdély különböző tájaira (Enyedre és Brassó vidékére) is elkalauzolnak a narrátorok. Ellentétnek, azt hiszem, ez már önmagában is elég volna, két külön világ ez - mint ahogy a regényben erre főként az enyedi narrátor szemszögéből többször is utalás történik. Hely- és mikrotörténeti kor- és kórkép így a regény, amelyet csak még jobban kidomborít a narrátorok különneműsége is: férfi és női szemszögből olvassuk ugyanazt a történetet, a század eleji kolozsvári orvosi universitas mindennapjait, a háború férfit és nőt egyaránt, de mégis lényegi különbségekkel terhelő mindennapjait, illetve az orvossá/ felnőtté válás nehézségeit. A fentebb említett helytörténeti szemle több síkon kibővíthető: egyrészt a medicina történetével, melyben a szerző igen nagy jártasságra tett szert, mint maga is elmondja nem egy interjúban, számos korabeli anyagot átlapozott ahhoz, hogy leírásai hitelesnek 89
