Irodalmi Szemle, 2014
2014/5 - Kabdebó Tamás: Vándorlások (novella)
derált cionisták nem tagadták a palesztin palesztin feltámadást, mikor a palesztin népesség összességében meghaladja a zsidót. Viszont mindent elkövettek, hogy ez ne következzék be. Leilát is figyelték, telefonját lehallgatták, e-mailjeit elolvasták - de eszükbe sem jutott, hogy bántalmazzák. Bartlett rejtett vágya volt, hogy megejtse ezt a pazar lányt, a sarjból aztán jó izraelitát neveljen, Leilát vallás- és kultúraváltásra bírja. Leila a testi közeledéstől korántsem idegenkedett. Egyébiránt álmaiban hallotta a müezzin hangját, az imádságok mesterséges és természetes hangjait, nyomorék bátyja rimánkodó szavait, anyja siránkozását, szitkozódását, apja hortyogását. Nőtt benne a kísértés, hogy karriert csinálva megszabaduljon a poros, elnyomott, kilátástalan haza hangjaitól. Végül is a táskájából elővette hazulról hozott perzsaszőttes kicsiny imaszőnyegét. Érintése helyreigazította lelkiismeretét. New Orleansban, melynek tőszomszédságában a Mississippi belecsókolja magát a Mexikói-öbölbe, volt a Vándorlások konferenciája, a tízemeletes Hilton hotelben, ahol a többszáz résztvevő elfért. Bartlett egy lakosztályt vett ki két egymásbanyíló hálószobával. Éjjeli szekrényére helyezve égett Bartlett Samu pénteki gyertyája. Pezsgővel a kezében, késő este, a zsúfolt program után átfogta Leila Mata Hari-vállát. „Arra gondoltam, hogy a vándorlás nem feltétlenül negatív tevékenység. Az ősök jobb legelőkre leltek általa, frissebb, bővebb forrásvizekre, melegebb tengerekre. Megújították az őslakosok, a helybeliek és saját maguk mozgáskényszerű életvitelét. Új otthonformákat teremtettek, új vérrel keverték a régit.” Leila közben kioldotta a férfi nadrágját, lehúzta ingét és megsimogatta meztelen farát. „Sámuel, semmi sem siralmasabb, mint otthonunk elhagyása. Gondold el, ha egy gyártelep kunyhójában születünk, számunkra egész életünk során az lesz a familiáris, a vonzó, a legérzékenyebb pont. Az igazi otthon. A vándorlás új, jobb, érdekesebb élet kezdete. De ezek végtére csak materiális dolgok. Lelkileg a szülőhelyünkhöz kötődünk elszakíthatatlan szálakkal.” Odakint vihar készült - jelentette be a rádió, bár őket csupán a tornádó fuvallata érintette. Mit csináljak a testével?, töprengett Leila. Mielőtt bekapcsolódom, a bezárt apartman ajtaján csak a londiner kopog majd holnap reggel. Addigra illa-berek, már az orlandói repülőtéren leszek, talán már a Londonba induló gépben. A festő vár, meg lesz velem elégedve. Addigra eltüntettem Zion egyik befolyásos emberét. De előbb? Kívánom a testét, és mint ahogy én majd beléje a tűt, az ő szerszámát most magamba eresztem. „Most bevándorlók illatos völgyedbe a rekettyebokor közepén”, lihegte a férfi, és cselekedett. A zivatar enyhült. Aztán Leila kihajolt az ágyból, és retiküljéből elővette a töltött fecskendőt. És akkor megszólalt mobiltelefonja. Nagybátyja közölte vele megilletődött hangon a jeru- zsálemi baleset családi vonatkozásait. Abdul, a buszsofőr, Leila bátyja egy öngyilkos merénylő áldozata lett (friendly fire), a buszon öten meghaltak, tízen megsebesültek. Statisztikailag: öt halott és öt sebesült zsidó, két halott palesztin. 75
