Irodalmi Szemle, 2014
2014/5 - Ferrer Ortega, Jesús Guillermo: Felelősség, költői képek és emlékezet Celan költészetében (tanulmány, Bartók Imre fordítása)
16 Celan, Paul: „Mikrolithen sinds, Sternchen". 114. a kérdés, hogy vajon versként, vagyis az időben álló jelenbeliként, még milyen hatást képes kifejteni.”16 Ezzel a gondolattal azonban egy másik is összefügg: a múlthorizont megnyitása és végső soron a történelmi emlékezet nem egy magányos ego képességében és értelemadásában, hanem egy Te-nek a történelem szereplőire - elsősorban minden korok elnyomottaira, áldozataira és halottaira - irányuló figyelmében és üdvözlendő, ámde előreláthatatlan válaszában gyökerezik. A költészet így a történelem ezen résztvevőinek képes hangot kölcsönözni. A holtakról szóló költői képek lehetővé teszik a rájuk való emlékezést, és ugyanakkor megőrzik őket titkaik közt és intimitásukban. Ebben az értelemben szembeállíthatóak a legnyersebb fotografikus képekkel, amelyeket például újságokban láthatunk, vagy amelyek akár boncolásokról készülnek. A költői képek lehetővé teszik és ugyanakkor elkerülik a látást. Ezáltal tiszteletben tartják a saját és a másik ideje közötti diakróniát. Ez először is akkor történik meg, ha mi magunk az esztétikai képszemlélet gyakorlatát követve, képesek vagyunk lemondani a képszüzsé teljes leképezésének ideáljához való fokozatos közelítésről. Az esztétikai szemléletben és az abból adódó élvezeten túllépve megtapasztaljuk a képobjektum valóra váltásának és a képszüzsével való azonosításának lehetetlenségét. Az „esztétikai képszemlélet” pillanata azáltal áll elő, hogy megszüntetjük a képobjektum és képszüzsé adekvát fedését, és hogy a tiszta képobjektum felé fordulás érdekében elfogadjuk a leképezési képességünk és a leképezni kívánt dolog közötti feloldhatatlan konfliktust. Felmerül azonban a kérdés, hogy egy immanens kép élvezetén túl, képes lehet-e az esztétikai szemlélet a másik érzéki közelségére való „fenomenológiai redukcióra” és ezzel összefüggésben az etikai figyelem megalapítására? A költői képben a másikat mintegy látni, hallani, érinteni vagyunk képesek, mindez azonban nem egy érzéki szinkronizációnak köszönhető, amelyen a versnek mint műalkotásnak pusztán individuális élvezete nyugodhatna. Lehetséges, hogy az esztétikai képszemléletet a képobjektum immanenciájának élvezeténél mélyebb mozzanat alapozza meg, nevezetesen a másik teljes elképzelésére és leképezésére irányuló erőszakról való lemondás. Bartók Imre fordítása 65
