Irodalmi Szemle, 2014
2014/5 - Ferrer Ortega, Jesús Guillermo: Felelősség, költői képek és emlékezet Celan költészetében (tanulmány, Bartók Imre fordítása)
14Celan, Paul: Der Meridian. Endfassung, Vorstufen, Materialen. Hrsg, von Bernhard Böschenstein und Heino Schmull. Tübinger Ausgabe, Frankfurt am Main, 1999, Suhr- kamp Verlag. 215. 15 Pór Judit fordítása. Mármost Husserl számára, aki kétségkívül tekintettel volt az emlékezet faktikus és negatív elemeire, a képek és jelek csak empirikus segédeszközök lehetnek annak érdekében, hogy az emlékezet folyamatának mozgása a teljes reprodukció nem megvalósítható, ámde transzcendentális nézőpontból tekintve „kötelező érvényű” ideáljához közelebb kerüljön. Paul Celan poetológiájának érdeme, hogy a múltra vonatkozó képek és jelek homályosságát és töredezettségét a múlt tulajdonképpeni fenomenalizálása móduszaként tette felismerhetővé. Celan Oszip Mandelstam költészetében figyelt fel a képek fenomenologizáló funkciójára: a képek Mandelstamnál nem „a szavak zenéje”, nem „felcsendülő színekből” összeszőtt, impresszionista képzelgések. Mandelstam A kő című verseskötetével kapcsolatban beszél Celan azokról a képekről, amelyek „szemben állnak a metafora és az embléma fogalmával; e képek fenomenális karakterrel rendelkeznek.”14 Mandelstam ugyanis már tudott róla, hogy a múlt költői képei nem szorítkoznak arra, hogy egy objektív képzet puszta szurrogátumai, befejezetlen derivátumai legyenek. A vers, amennyiben valakiről szóló írás, avagy valakinek a történése, egy távollévő élet urnájaként jellemezhető, olyasvalaki életének, akinek napjai már elmúltak, vagy aki éppen közelgő végével néz szembe. Ó ég, terólad álmodom ma éjjel! Hogyan borulhatott hályog szemedre? A nappal, mint fehér papír, úgy ég el: Egy cseppnyi füst meg egy kevéske pernye.15 Celan egyetértett Husserllel, amennyiben a homályos, magát kioltó emlékezetet a jelenlévővé tevés kísérleteként fogta fel - vagyis az emlék elképzelésének, illetve uralásának értelmében magának az emlékezésnek valahol meg kell szakadnia. Ám Husserllel ellentétben Celan a képeket és az írást az elmúlt és távollévő élettörténetek megtestesülésének és utolsó maradványának tekinti. A képek és jelek azért állhatnak a költői emlékezet szolgálatába, mert az elmúlt jelenbelivé tételei és megjelenései lehetnek, azonban másképpen, mint az észlelés és bármiféle megfigyelés: „Ami a verset életben tartja, az bizonyára nem annyira az őt megelőzőre irányuló gondolat, hanem 64
