Irodalmi Szemle, 2014

2014/5 - Ferrer Ortega, Jesús Guillermo: Felelősség, költői képek és emlékezet Celan költészetében (tanulmány, Bartók Imre fordítása)

szövegéből az világlik ki, hogy a visszaemlékezés aktivitásának sajátossága azon tendenciában keresendő, amely a múlt fedettségét felfüggeszteni és a korábbi aktivitást megismételni igyekszik. Ennek érdekében a szubjektum paradox erőfeszítésre vállalkozik, amennyiben a múltat, habár az már elpusztult, a maga eredeti, eleven jelenében és jövőre való irányultságában akarja megismételni.

Az eddigi megfontolások megnyitják a tulajdonképpeni múlttapasztalat fenomenológiai leírásának perspektíváját: e tapasztalat abból a mozzanatból származik, melyben a már meglévő jelen és jövő reaktiválására irányuló tendencia akadályokba ütközik és zavarttá lesz. A múlt tapasztalatára csak annyiban teszünk szert, ameny- nyiben az előzetes idő renoválásának transzcendentális ideálja faktikusan cáfolatot nyer. Bizonyos hipotéziseket ugyan felállíthatunk, és nem zárhatunk ki határeseteket, amelyek valamiféle olyan emberfeletti emlékezőtehetség visszaemlékezésének lefolyására vonatkoznak, amely még a múlt legtávolabbi pontjáig is képes alászállni, hogy onnan aztán lépésről lépésre hatoljon vissza a jelenhez legközelebbi pillanatig.

Az emlékezet ezen fáradságos folyamatának tehát sikerül a múltnak mintegy jelen-karaktert kölcsönöznie. Ennyiben az emlékezet folyamata maga is időigényes. Másképpen szólva: az emlékező szubjektum időt fektet abba, hogy a legtávolabbi múltat „beérje”, és onnan a legkorábbi múltjához visszatérve az elmúlt eseményt elevenné tegye. Idáig azonban minden elképzelhető emlékezet túl későn jut el, mivel a tudati mezőbe közben egy újabb Most érkezett, és került szembe az emlékezet folyamatával. Az új jelen, amelynek faktikus adottságával semmilyen elképzelhető tudatspontaneitás nem képes rendelkezni, aláássa az emlékezeti tárgy jelenbelivé tételének ideálját. Ugyanis az emlékező szubjektum a múlt és a jelen közötti kontrasztviszony tapasztalatára tesz szert, amelyet a tudat formája a lehető leginkább optimálisan reprodukált múltbeli emlék és egy felbukkanó, újabb időbeli összefüggés közötti minimális, ámde felfüggeszthe- tetlen időbeli differenciától vesz. Összefoglalásképpen a következőt mondhatjuk: a tulajdonképpeni múlttapasztalatban inherens módon ott rejlik a negativitás mozzanata, amennyiben a már készen álló - vagyis a múlt - fedettségének megszüntetésére és homályosságainak átláthatóvá tételére irányuló törekvés kudarcot vall.