Irodalmi Szemle, 2014

2014/5 - Ferrer Ortega, Jesús Guillermo: Felelősség, költői képek és emlékezet Celan költészetében (tanulmány, Bartók Imre fordítása)

gyeléseket állít fel. - A költő néz, odanéz [... ] Ahogyan az álomban - nem szívesen beszélek erről -, a költői is benne van a történésben, részt vesz benne, vagyis megszüntet minden távolságot a látottal szemben.”11

Dialógikus lényege folytán - amennyiben helyesen értjük -, a vers katasztrófának és nyers erőszaknak van kitéve. „A vers az időre nyitott marad, az idő belép, az idő részt vesz - írja Celan. A vers időhorizontjai mégis bizonytalan formával rendelkeznek. Azért ugyanis, hogy a távollévő másik megőrződhessen az emlékezetben, egy Te válaszától kell függnie: „A vers, mivel a nyelv megjelenési formája és ezzel lényege szerint dialogikus, palackposta lehet, amelyet - bizonyára nem mindig reményteljes - hitben adnak fel, hogy valahol és valamikor partot érhet, talán egy szív partjain. Ebben az értelemben a versek úton vannak: közelítenek valami felé.”12

Habár a költészet a dialógust keresi, talán mégis lehetséges, hogy mélyebb, lényegibb okai vannak a dialógus megmásíthatatlan félresikerültségének, amennyiben azt a teljes és kölcsönös megértés felé tartó mozgásnak fogjuk fel. Itt ugyanis felmerül a kérdés, hogy a Te felé irányuló figyelemnek, amelyet a költészet igyekszik lehetővé tenni, a tisztánlátó interpretáció, a vers hermeneutikai transzpa- renciájának irányában kell-e megvalósulnia. Avagy a Te felé irányuló figyelem eredetét egy döntő mozzanatban, mégpedig abban a pillanatban kell elhelyeznünk, amikor a hermeneutikai mozgás és annak értelmezési tevékenysége visszavonhatatlanul megtörik?

A Te felé irányuló figyelem csak a vers jelentésének különböző és kontrollálhatatlan értelmezési lehetőségei általi szétrobbanásából és fragmentálódásából származhatna. Tekintettel a megszólítható Te megjeleníthetetlen távollétére, szükségesnek mutatkozik a megértésre és a minden oldalról történő szemlélésre irányuló tendenciák megza- bolázása. Csak ekkor válik lehetségessé, hogy a másik és annak ideje szintén megszólaljanak a versben. A differencia, a megszólítható Te másléte csak a vers egymással szembehelyezkedő, sőt, paradox értelmezései közötti maximális feszültség helyén és pillanatában volna elgondolható.

Ez a problematika áll a Jacques Derrida és Hans-Georg Gadamer közötti, éppen a Paul Celan poézisét érintő vita középpontjában. A hermeneutika számára a Te felé irányuló figyelem egy megfejtett és ugyanakkor továbbra is megfejtendő értelem etikai képviselésével függ össze,

11 Celan, Paul: „Mikrolithen sinds, Steinchen." Die Prosa aus dem Nachlass. Kritische Ausgabe. Hrsg, und kommentiert von Barbara Wiedemann und Bertrand Badiou, Frankfurt am Main, 2005, Suhrkamp Verlag. 101.

12 Celan, Paul: Gesammelte Werke, Bd. III. 186.

61