Irodalmi Szemle, 2014
2014/5 - Ferrer Ortega, Jesús Guillermo: Felelősség, költői képek és emlékezet Celan költészetében (tanulmány, Bartók Imre fordítása)
megkísérli, hogy igaz legyen. Ez tehát - ha szabad a látszólag aktuális polikrómiáját szem előtt tartva, a vizuális területén egy szó után néznem - egy »szürkébb« nyelv, egy nyelv, amelynek többek között »muzikalitása« olyan helyhez vél kötődni, ahol annak többé nincs köze ahhoz a »kellemes csengéshez«, amely többé-kevésbé ott visszhangzik még a leginkább félelmetesben, vagy amellett is. E nyelv számára, a kifejezés minden megszüntethetetlen sokfélesége mellett, a precizitás a lényeges. Nem változtat meg semmit, nem »poetizál« semmit, hanem megnevez és elhelyez, megkísérli kimérni az adott és a lehetséges területét.”6 Ehhez lássuk a következő verset: 6 Celan, Paul: Gesammelte Werke, Bd. III. 167. Marno János fordítása. * Gadamer, Hans-Georg: Wer bin ich und wer bist du? Ein Kommentar zu Celans 'Atemkristall'. Frankfurt am Main, 1973, Suhr kamp Verlag. 15. Bízvást vendégül láthatsz hóval: valahányszor eperfámmal léptem ki a nyáron át, mindegyre legújabb sarja jajdult.7 Az e versben szereplő képek gazdagságát és precizitását Hans-Georg Gadamer az Atemwende című ciklushoz írt fontos kommentárjában emelte ki: „A verset egy erőteljes kontraszt uralja. A havat, az azonossá tevőt, ami megfagyaszt, és ami egyúttal csendessé is tesz, itt nem pusztán elfogadják, hanem üdvözlik. Hiszen a nyár, amely a beszélő mögött van, tobzódása, rügyezése és kibontakozása túlcsordulásában már alig volt elviselhető.”8 Az eperfa legújabb sarja egy olyan Te felé irányítja szavait, amely hóval, a halál költői képével láthatja vendégül. Hiszen az élet elviselhetetlenné és a halál kívánatossá válhat. A költő figyelmét a legújabb sarj feljajdulása és az eredeti, ép állapot visszaállítására irányuló vágy felé irányítja, anélkül, hogy abból valamit tematizálna. Mivel a képek egyfelől szemléletes tapasztalatok, amelyek az olvasó érzékenységét igyekszenek eltalálni, amint az kapcsolatba léphet a másikkal, akinek fáradt hangja együtt szól a verssel; másfelől a képek, lakonikus jellegüknél és határozottságuknál fogva, akadályt képeznek a megjelenítő [vorstellende] és tematizáló kíváncsiság számára. Mielőtt azonban a mondottak tematizálását nélkülöző figyelem apóriája felé fordulnánk, felvethetünk még egy kérdést: nem éppen abban állna a múltra irányuló költői 59