Irodalmi Szemle, 2014

2014/5 - Higucsi Icsijó: A tizenharmadik éjszaka (novella, Nyeste Zsolt fordítása)

- Igazán hálátlan gyermeketek vagyok. Tudom, hogy pompásan festek a finom ruháimban, amikor a saját riksámmal jövök, de mindez csak a látszat, hiszen még arra sem gondolhatok, hogy egy kicsit segítsek az én drága szüléimén. Még ha a legalantasabb munkát is kellene végeznem, nem érdekelne, csak veletek élhetnék!- Te buta! Ilyeneket még tréfából se mondj! Elképzelhetetlen, hogy egy lány a férjhezmenetele után a családját támogassa. Míg itt éltél, a Szaitó család lánya voltál, de már Harada felesége vagy. Cselekedj Harada kedve szerint és intézd a ház ügyeit, akkor nem lesz semmi baj. Ha az ember ilyen családból származik, mindent el kell viselnie. A nők mindig szeretnek panaszkodni, anyád is mindenféle jelentéktelen dolgot kimond, én meg csak szégyenkezem miatta. Ma is egész nap azon sopánkodott, hogy nem tudott neked gombócokat küldeni. Nagy szeretettel készítette, egyél belőle, hogy megnyugodjon. Nagyon finomak - mondta tréfásan az apja, mire Oszeki hálásan nekilátott anélkül, hogy visszatért volna az iménti mondandójához.

Hét év telt el azóta, hogy férjhez ment. Eddig még sosem fordult elő, hogy az est leszállta után érkezett volna, ajándékok nélkül, egyedül. A ruhája is kevésbé volt ragyogó, mint általában lenni szokott. Bár apja örült a viszontlátás ritka pillanatának, amikor lánya nem adta át a veje üdvözletét, próbált ugyan mosolyt erőltetni az arcára, de megsejtette, hogy valami gond van. Az asztal tetején lévő óráját nézte hosszan:- Mindjárt tíz óra. Nem lesz gond, ha itt éjszakázol? Mert ha haza akarsz menni, ideje indulnod.

A lány egy ideig csak nézte apját, az pedig igyekezett kitalálni, mire is gondol a lánya.- Édesapám, azért jöttem, mert van egy kérésem. Kérlek, hallgass meg - hajolt meg mélyen, két kezét a tatamira helyezve. És most először kibukott belőle a sok keserűség.- Mi a baj? - kérdezte az apja nyugtalanul, közelebb húzódva.- Úgy jöttem el ma este otthonról, hogy eldöntöttem: soha nem térek vissza többé Haradához. Iszamu tudta nélkül jöttem. Tarót lefektettem, és úgy indultam el, hogy tudtam, soha többé nem fogom már látni. Pedig mennyire nem szereti, ha másra bízom! Becsaptam őt: elaltattam, és mikor elaludt, mint egy nyughatatlan szellem, elmene-