Irodalmi Szemle, 2014

2014/5 - Higucsi Icsijó: A tizenharmadik éjszaka (novella, Nyeste Zsolt fordítása)

kültem otthonról. Édesapám, édesanyám, kérlek, vegyétek figyelembe: a mai napig még senkinek sem beszéltem arról, ami Iszamu és közöttem történik. Számtalanszor átgondoltam már, két-három éven keresztül csak sírtam, de eldöntöttem: a mai napon eljövök és elválok. Kérlek, apám, add ide a válólevelet. Bármilyen munkát elvégzek, legyen az házimunka, vagy akár Inoszukénak is segítek, csak hadd jöhessek el! - mondta hangosan, a kimonója ujját gyűrögetve, és könnyeitől a fekete tussal rajzolt minták mintha szomorú lilává változtak volna.- De hát mi történt? - kérdezte az apja és az anyja.- Egészen idáig hallgattam róla, de ha egyszer akár csak egy fél napon át is megnéznétek, milyenek vagyunk mi ketten férjként és feleségként, megértenétek engem. Egyedül akkor szól hozzám, és akkor is barátságtalanul, ha utasít valamire. Amikor reggel felkel és a hogyléte felől érdeklődöm, hirtelen hátat fordít, a kertet nézi, és szándékosan a virágok szépségét dicséri. Már ettől is dühös leszek, de mivel a férjemről van szó, türtőztetem magam és nem veszekszem vele. A reggelitől kezdve pedig folyamatosan szidalmaz engem. A szolgálók előtt élesen kritizálja, milyen tehetségtelen és műveletlen vagyok. Ezt még elviselném. De hogy állandóan ostoroz a tanulatlansá- gom miatt! Kétségtelen, nem a nemesi leányiskolába jártam. Nem tanultam virágrendezést, teaszertartást, éneket és festeni, mint a kollégái feleségei. A beszélgetőpartnere sem tudok lenni. De ezt nem lehetne úgy orvosolni, hogy titokban taníttat engem? Ám ő nyilvánosan híreszteli, mennyire alacsony sorból származom, nem érdekli, ha a szolgák meghallják. Az esküvő után körülbelül fél évig egyáltalán nem így bánt velem, csak azt hallottam tőle, hogy Széki így, Széki úgy, de miután a fiunk megszületett, teljesen megváltozott. Iszonyú! Mintha a sötétség völgyébe zuhantam volna, és azóta nem látom a nap fényét. Eleinte azt hittem, ez csak valamiféle rossz tréfa, de egyszerűen csak rám unt. Gyötör, egyre gyötör, hogy elmenjek, vagy el akarjak válni tőle. Édesapám, édesanyám, ti ismertek engem: akkor sem háborodnék fel, ha gésákkal szórakozna vagy ágyast tartana. A cselédektől hallok is ilyen pletykákat, de hát a férfiak, akik olyan keményen dolgoznak, mint ő, már csak ilyenek. Ezért is ügyelek rá, hogy mindig a legjobb ruhát készítsem ki neki, ha elmegy valahová, és hogy mindenben a kedve szerint járjak el. De bármit is teszek, nem felel meg neki. Szerinte minden