Irodalmi Szemle, 2014

2014/5 - Higucsi Icsijó: A tizenharmadik éjszaka (novella, Nyeste Zsolt fordítása)

H I G U C S I ICS1JÓ

A TIZENHARMADIK ÉJSZAKA

1.

^Lltalában egy impozáns, fekete riksával jött, és szülei, amint meghallották, hogy leányuk megérkezett a kapu elé, kisiettek, hogy üdvözöljék. Ezen az estén azonban már az utcasarkon kiszállt, és hazaküldte a kocsit. Rosszkedvűen ácsorgott a rácsos kapun kívül. Hallotta, hogy édesapja odabent a szokott nagy hangon éppen ezt mondja: „Milyen szerencsés is vagyok! Olyan jó gyermekeim vannak: nem volt soha semmi gondom velük, és most is mindenki csak dicséri őket. Nem vágytam soha semmire, ezért már nem is kívánhatnék ennél többet.”

Nyilván az édesanyjához beszél, aki szintén nagyon boldog. Mit sem sejtenek! Milyen arcot fognak vágni, amikor megmondja, hogy a válólevél miatt jött! Biztosan meg fogják szidni.

Sok mindent végiggondolt, míg Tarót, a kisfiát hátrahagyva elrohant otthonról. Hogy meglepődnek majd az öregek, és az örömük, mint egy buborék, szétpattan... Talán jobb lenne szó nélkül hazamenni. Ha így tesz, mindörökké Taró anyja és Harada felesége marad, szülei pedig tovább dicsekedhetnek a hivatalnok vej ükkel. Ha takarékoskodik, néha még valami finomat is tud küldeni nekik. De ha - amint akarja - elválik, Taróra egy mostoha vár, és a szülők büszkesége is oda. Mit gondolnak majd az emberek? Mi lesz az öccse előmenetelével? Ez mind egyedül tőle függ. Nem szabadna az útjukba állnia.

„Hát visszamenjek? Visszamenjek? Mégis visszatérjek a férjemhez, aki olyan, akár az ördög maga? Akire ha csak rágondolok is, kiver a víz?”

Amikor bizonytalanul bekopogott a kapun, édesapja hangosan kiszólt:- Ki az? Csak nem valami csirkefogó szórakozik?

Erre ő kint elnevette magát.- Én vagyok az, édesapám - mondta kedvesen.- Kicsoda? - húzta el az apja a tolóajtót. - Ó, hiszen ez Oszeki! Mit állsz ott? És hogyhogy ilyen későn jöttél?

36