Irodalmi Szemle, 2014

2014/4 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Soóky László: Egyfelvonásos kétfelvonásos (a Komáromi Jókai Színház Az arany ára című előadásáról)

ÍZLÉSEK ÉS POFONOK

az ÁVO gyilkosán humanista lelkületét. A 20. és a 21. jelenetben Tóth Tibor már-már megalázó módon játszotta őt le a színpadról. Klasszis különbséggel. A szakmai pehelysúly a félnehézzel ütközött. Nem kellőképpen körültekintő szereposztás, pedig a rendező ismeri a társulat tagjait. (Itt jegyzem meg, hogy jelenleg több, mint negyven, a Felvidékről származó, egyetemet végzett színészünk lézeng a világban, számos rendezővel, díszlet- és kosztümtervezővel együtt anélkül, hogy a színházunk vezetése akár egyszeri munkát is ajánlott volna nekik.) Szabó Viktor harmadik figurája, amikor Gombacsik már középkorú, saját piaci standja van, sajnos verbálisán is követhetetlen, mert felesége, az „érett, erélyes” Karola (Jókai Ágnes e. h.) folyamatos rikácsolása megfoszt az odafigyelés lehetőségétől. Elképzelhető, hogy a rendező polgár- pukkasztásnak szánta Karola alakítását, csak ez az instrukció magában hordoz egy jelentős tévedést, tételesen azt, hogy Karola szerepének ilyetén megformálása színészi teljesítmény. Gombacsik szerepléte kulcsfontosságú Az arany árában, egy felkészültebb színésszel az utóbbi évek egyik legerősebb előadása valósulhatott volna meg Komáromban.

Monorinak Istenhez fűződő viszonya alapvetője kellene legyen a teljes játék szellemi vonulatának, mégsem az. Azért nem, mert maga a szerző sem tudja eldönteni, hogy milyen ez a kapcsolat, hiszen más az Eldorádó- ban és más Az arany árában. A színpadi játékban Monori tagadja Isten létezését, mégis mindvégig perlekedik vele, s a kulcsfontosságú pillanatokban, Imike (Méhes Mihály m. V, később Simon Barna m. v.) megszületésekor („Fiú! Hallottátok? Fiú! Fiam született! Megjött a lányom! Tőlem vegyetek, emberek! Szült a lányom! Fiú!”), majd Imike halálból való visszatérésekor Monori - lehet, csak ösztönösen - felnéz az égre. Mintha mégis Isten győzne, de nem nagyon, mert azért itt

volt a pénz, és itt volt az arany is. Monori és a Mindenható közötti összekötő kapocs Mo- noriné (Holocsy Krisztina), aki erős hitével gondoskodik embere háttérbiztonságáról. Ez a hit átitatja Holocsy Krisztina játékát: a szerepével való azonosulása, szakmai alázata megrendítő. Személyében nagyformátumú színésznő játszik a Komáromi Jókai Színház színpadán.

A fiú megszületése Monori magatartásában a Megváltó megszületésével egyenértékű, sőt! Lánya, Marika (Tar Renáta) létezése ebben az egyetlen pillanatban fontos a számára, más időkben jelentéktelen személy, aki rendszerint rosszkor jön, s útban van. Tar Renáta az első jelenésében, amikor megérkezik Bécsből, s bejelenti a fiú megszületését, szépen teljesít, később beleszürkül önmaga jelentéktelenségébe. Nagyjából ugyanez a rendezett sors jut osztályrészéül Tibornak, Marika férjének (Olasz István) is. Egyetlen színészi és színpadi villanás, amikor a lábadozó Imike rádöbben, hogy valójában nem Monori, hanem Tibor az ő édesapja. Egyetlen hiteles, mélyen emberi pillanat, melyben Olasz István megmutatja, hogy elfojtott érzések dúlnak a lelkében, s ezt képes színészileg is megvalósítani. Az összes többi érkezése olyan, mintha leugrana a villamos lépcsőjéről egy csikkért, minden megszólalása önmaga visszhangja egy távoli barlangból. Azért itt meg kell jegyeznünk, hogy mind Tibor, mind Marika, mind Dr. Ridovics (Majorfalvi Bálint) jellemét a szerző, a többi figurához képest, nagyvonalúan kezelte: dramaturgiailag vakvágányra terelte őket. Ez a figyelmetlenség azért zavaró, mert másutt meg ragyogóan alkalmazza a műfaj sajátosságait: Skultéti (Mokos Attila), a gazdag kereskedő és Monori alkuja egy megdöbbentő lírai pillanat, a kereskedés költészete, kifinomult, mint amikor két hímoroszlán lépeget nesztelenül a kincs, a nőstény körül. Nincs hangos szó,

94