Irodalmi Szemle, 2014
2014/4 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Soóky László: Egyfelvonásos kétfelvonásos (a Komáromi Jókai Színház Az arany ára című előadásáról)
f csak sejtelmes sugalmazások érintenek meg bennünket, mégis pontosan tudjuk, hogy élet-halál harc ez: sorsdöntő pillanat, a súlyos arany és a légies briliáns cseréje. Hajoljunk meg Mokos Attila alakítása előtt is. Máskor meg a tudatos harsányság a domináns elem, Nyikoláj és a kortalan Csöpi pillanatai ezek. Míg Skronka elemi erővel ajándékoz meg bennünket mind a militáns, mind az oligarchikus hatalom ellenszenves, mégis kivédhetetlen s mindennapjainkba beférkőzött adományával, addig Bandor Éva az önzés igenlésének nagymesterévé válik minden rezzenésében: kalaplevétel a színészi megvalósítás előtt. Tarzan (Kátai István m. v.) az utalások szerint rablógyilkos és strici, egy kicsit alul volt komponálva. Kátai eljátszotta a nem tudta, hogy mit, bejött és kiment, mint háromszoros lúzer, nem tűnt a környék rémének, nem verte a kurváit, nem tett semmit. Imi (Aranyosi Zsolt m. v.) törékenységével, halkszavúságával nem sugallja azt, hogy Monori nyomdokaiba lépett és életvitelét magáévá tette. Egy pillanatra megroggyan az arany és a ránehezedő örökség súlya alatt. Ahogy kimegy a színpadról, úgy tűnik, mintha végleg távozna, s maga mögött hagyná Monori világát, a piacot. Beszélő szerepet kapott még Bernáth Tamás és Nagy László, mint detektívek és ÁVO- sok, de mert sem a dramaturg, sem a rendező nem vette komolyan a figurákban rejlő tragikomikus lehetőséget, jelenéseik akkor is a geg szintjén maradtak, ha éppen vért ontottak. A korrumpálható mentőorvos szerepét Németh Istvánra osztották, alakításra lehetőséget nem kapott, a feszültség növelésére szánt időt jól kitöltötte. A díszletet s a jelmezeket egyaránt Sánta Borcsa m. v. jegyzi. A piac állandóságának jövőbe mutató perspektivikus megjelenítése ötletes, az ócska deszkákból való építkezés ÍZLÉSEK ÉS POFONOK is az. Amikor ugyanez a tér Monoriék lakása is, akkor egy kicsit a hajléktalanok erdei szálláshelyét sejteti. Monori ennél azért rá- tartibb. A jelmezek ennél jóval több bizonytalanságot hordoznak magukban. Nem csupán olyan esetekben, mint például a szovjet katonák ingujjban való bevonulása (a roham után majd visszaszaladnak a pufajkáért meg az usankáért), hanem főként akkor, amikor értesülünk róla, hogy az idő közben haladt (Skultéti: „úgy állok, hogy húsz esztendeje mentem ki...”), mindenki valamicskét korosodott. Az még el is megy, hogy Monori húsz évig hord egy lovagló nadrágot, az viszont kétségbeejtő, hogy többek között a felesége sem vált ruhát. Értem, miért ne érteném az állandóságra való törekvést... mint minden szájba rágott ige, ez is hiteltelenné válik. A zene s a zenekar teljes mértékben követte a történéseket, ragyogó teljesítményt nyújtottak. Az előadás leggyengébb láncszeme a dramaturgiai munka volt: Bereményi ugyan átírta színpadra az Eldorádót, de a cselekményt meghatározó események zömmel a játéktéren kívül történtek meg. Bagó Bertalan tisztességes rendezői munkát végzett, az első felvonást kézben tartotta, a másodikban sajnos ott érvényesült maradéktalanul az akarata, ahol meg kellett volna beszélni a játék értelmét. S itt nem csupán Karola szerepének félreértelmezésére gondolok, de szembe tűnt Monori magánya, Gombacsik, Tulipán esetlegessége, a gyilkolás szenvtelen pillanata, Berci szívének megszakadása, egy-egy előkészítetlen, félbehagyott ötlet, s vesézhetnénk még tovább az eseményeket. Nem érdemes, mert Bagó Bertalan összességében jó előadást teremtett. Mindössze annyit jegyeznék meg, hogy ha kilóra áruljuk az almát, nem árt, ha van a kezünk ügyében egy mérleg. 95
